A Magyar Főépítészek – Országos Főépítészi Kollégium – Egyesület a Magyar Urbanisztikai Társaság társszervezésében 2021 augusztus 25. és 27. között rendezi meg a XXV. Országos Főépítészi Konferenciát, melynek témája Budapest és a Duna kapcsolata lesz. Az előadások fő helyszíne a főváros arculatát máig meghatározó, legszebb korszakának jeles alkotása, az Új Városháza (Váci út 62-64.) A konferencia első napja a közvetlen tapasztalatszerzésé lesz, a résztvevők a Duna felől ismerhetik meg fővárosunkat, mely egyben a felkészülés is a következő napok előadássorozatának szellemi kalandjára.
A jelentkezési határidő meghosszabbításra került 2021 augusztus 12-ig!
A konferencián Budapest fejlődésének természeti és földrajzi viszonyairól előadást tart Salamin Géza, a Magyar Urbnaisztikai Társaság elnöke; Urbanisztika, építészet témakörben pedig Körmendy Imre, a Magyar Urbanisztikai Társaság örökös, tiszteletbeli elnöke.
FRISSÍTÉS:
A konferencián Főépítészekért Életmű Különdíjat kapott Zábránszkyné Pap Klára okl. építészmérnök, a Magyar Urbanisztikai Társaság korábbi elnökségi tagja, jelenlegi tagja, Szentendre és a járás 13 településének volt főépítésze, az Országos Főépítészi Kollégium volt titkára, elnökségének tiszteletbeli örökös tagja, a Magyar Főépítészek egyesület elnöki tanácsadója.
A jelentkezési lap ide kattintva elérhető
