„…a városi státuszban nem is az a legfontosabb, hogy a kritériumokat tudja-e teljesíteni, mert ezek megléte inkább következmény…”
Kocsis János Balázs, a Magyar Urbanisztikai Társaság alelnöke a Magyar Nemzetnek adott interjút
Azt én is elfogadom, hogy a városi státuszban nem is az a legfontosabb, hogy a kritériumokat tudja-e teljesíteni, mert ezek megléte inkább következmény – mondja Kocsis János Balázs városszociológus, a Budapesti Corvinus és a Budapesti Műszaki Egyetem docense, a Magyar Urbanisztikai Társaság alelnöke, az agglomerációs településfejlődés kutatója. – Az, hogy egy uszodát, tornacsarnokot fenn tud egy település tartani, vagy hogy a belterületi úthálózat gyakorlatilag teljes mértékben szilárd burkolatú, az annak a jele, hogy a helyi közösség elég nagy létszámú és kellően tehetős ahhoz, hogy ki tudja termelni a költségeket. Ennek méretgazdaságossági okai vannak, mert meg kell lennie annak a vásárlóerőnek, amely ezeket a funkciókat el tudja tartani. Egy faluból, ahol él két-három nagyon gazdag család, ettől még nem lesz város, ahogy abból a faluból sem, ahol sokan vannak, de kicsi a vásárlóerő. A településről többet elárul az, hogy akik ott laknak, vajon ott termelik-e meg a jövedelmet, vagy ingáznak. Az agglomerációs települések, a kertvárosok, az üdülőtelepülések eltérő szempontok szerint vizsgálandók.
– A város egyik fő ismérve, hogy olyan szolgáltatásokat nyújt, amelyek a környékbeli kisebb településeken nem elérhetőek.
– Ez igaz, de a település szerepe megváltozhat akkor, amikor például megépül egy autópálya, és van a közelben egy nagyváros. Az utóbbi ilyenkor hirtelen olyan közelivé válik, hogy a volt regionális központban sok szolgáltatást többé nem érdemes fenntartani. Az ilyen agglomerációs települések, regionális központok hirtelen kertvárossá válnak. De ezzel párhuzamosan a kereslet is átalakul, és új szolgáltatások jelenhetnek meg, a helyi gazdaság is erősödhet.
– Vagyis kimondható, hogy a szolgáltatóipari kínálat fémjelzi a városiasságot?
– Én inkább azt mondanám, hogy ez is az egyik mutatószám. Tudniillik a folyamat meg is fordulhat. Várpalota például alvóvárossá vált, miután lakosságának nagyon jelentős százaléka Székesfehérvárra jár dolgozni, különösen amióta kétsávossá fejlesztették a 8-as főutat. Csakhogy Fehérvár megtelt, amit az állandó dugók és a megfizethetetlen ingatlanárak is jeleznek. A cégek némi fáziskéséssel aztán kapcsolnak, hogy ha már a dolgozók egyébként is Várpalotáról járnak be, akkor miért ne költözhetne a munkahely is oda, ahol ráadásul olcsóbb az ingatlan is. Ilyenkor már csak az a kérdés, hogy Várpalotának van-e iparfejlesztési stratégiája, hogy ezt a kínálkozó lehetőséget megragadja. Az is fontos kérdés például, hogy adott település mennyi értelmiségit tud eltartani.
– Ezek szerint a diplomások aránya is fokmérője a városiasságnak?
– Feltétlenül, igaz, némileg csökkenő mértékben. A pandémia során ugyanis feltűnt, hogy nagyon sok értelmiségi, különösen a kreatív területek képviselői szívesen dolgoznak otthonról, akár vidéki nyaralóból. Már régebben sem volt ritka, hogy építészek a Dunakanyarban, a Balatonnál éltek és alkottak.
A távközlési és közlekedési infrastruktúra fejlődésével ez a lehetőség az ország legnagyobb részére és egy sor szakmára kiterjed, amit erősít, hogy az épülő gyorsforgalmi úthálózat, vasúti hálózat olyan térségeket tár fel például Borsodban, Nyugat-Dunántúlon vagy az Alföldön, amelyek korábban nehezen megközelíthetőek, ezért perifériásak voltak. Nehéz minden településtípusra egységesen érvényes kritériumokat megfogalmazni, sokkal jobb volna, ha a település jellegére szabnák a városi rang kívánalmait is. Azt is el kell fogadni, hogy vannak szubjektíven megítélhető jellemzők is. Egy felnőtt ember ránézésre megállapítja az adott település közepén, hogy város-e, vagy sem. De nem a címtől lesz egy helység vonzó és irigyelt hely.
Forrás: Magyar Nemzet
