A MUT delegáltjaként vett részt az Örökséggazdálkodási Tagozatunk ismert és elismert tagja a csehországi konferencián november 6-9. között.
„Három (utazással együtt négy) napot töltöttem Csehországban. Ebből 1,5 napot Ostravában és 1,5 napot Český Těšínben (és Cieszynben, Lengyelország), a cseh-lengyel határon. A konferencia, amire a MUT delegált (ezúton is köszönöm a lehetőséget, máskor is szívesen J) a Cseh Urbanisztikai Társaság éves rendezvénye volt, ahol valójában egy délutánt szenteltek a nemzetközi programnak. Ez a blokk a Visegrádi Négyek országai területi szabályozási rendszerének összehasonlításáról szólt. Sajnos a konferencián nem volt kereszttolmácsolás, (kivéve az én angol nyelvű előadásomat fordították csehre, illetve a nekem feltett kérdéseket angolra, továbbá a lengyel előadást fordították cseh nyelvre és a kérdéseket lengyelre), így a konferenciából csak az informális beszélgetésekből felszedett információkat tudom továbbítani a MUT részére (így ezek kiegészítésre, pontosításra szorulnak). A konferencia témáját illetően a következő információkhoz jutottam:
Csehországban egyetlen törvényben foglalt a terület- és településfejlesztési és rendezési tervezés szabályozása, beleértve az építési engedélyezést (épületekre vonatkozó előírások), míg Lengyelországban az építési engedélyezés (épületekre vonatkozó előírások) külön szabályozott, de a település- és területfejlesztési és -rendezési tervezés egy törvényen alapul. Ha jól értelmeztem, akkor a stratégiai tervezés és a területi szabályozás ezekben az országokban kéz a kézben jár.[1]
Országos szinten mindhárom országban (Csehország, Lengyelország, Szlovákia) területfejlesztési koncepciók és struktúratervek készülnek, egyfajta kerettervezés (policy-tervezés) történik. Olyan tervműfaj, ami az OTrT-hez hasonlítana, egyik országban sem létezik. A térségi (Csehország, Szlovákia kerületi, Lengyelország vajdasági[2]) területrendezési terv olyasmi, mint a mi megyei területrendezési tervünk, itt már tehát van szabályozás, ugyanakkor óriási különbség a hazaihoz képest, hogy mindkét országban ez a legerősebb szint, itt születnek meg a legfontosabb területrendezési (és az azt megalapozó területfejlesztési) döntések. Érdemes tudni azonban, hogy Lengyelország vajdaságai a mi megyéinknél sokszorta nagyobbak (Ennek ellenére az EU elvárásának megfelelően itt is létrehoztak több vajdaságot átfogó NUTS 2 régiókat).
A településrendezési tervezés közelebb áll a miénkhez, de sokkal célirányosabbnak tűnik (ami nem feltétlenül jelenti, hogy eredményesebb is). Csehországban több mint hatezer önálló település mindegyike készíthet (de nem készít) településrendezési eszközöket, míg Lengyelországban a kb. 2500 önálló önkormányzat (több város és falu tartozik egy közigazgatási egységbe) rendelkezik településtervezési joggal (kötelezettséggel?), Szlovákiában kb. 2900 önkormányzat működik (szélsőséges mértékű csökkentése napirenden van). A települések teljes közigazgatási területére településszerkezeti tervek készülnek. Lengyelországban ezek sokkal kevésbé kötöttek, mint nálunk, vannak olyanok, amelyek a mieinkre hasonlítanak (pl. Wrocław településszerkezeti terve), de vannak olyanok, amelyek inkább struktúratervre hajaznak (pl. még csak tervezett, de műszaki tervekkel nem rendelkező nyomvonalak számára csak folyosók kerülnek kijelölésre). Ez a lengyel kolléga szerint problémákat jelenthet, mert a településszerkezeti tervet (struktúratervet) határozattal fogadják el, ami ott sem keletkeztet (von el) építési jogokat. Az e folyosókat érintő peres eljárásban a bíróságok eltérően értelmezik ezt a tervműfajt. Beépült, konszolidált területeken mindkét országban alapvetően az illeszkedés szabályai érvényesülnek, nem készülnek újabb és újabb szabályozási tervek.
A cseh településszerkezeti (földhasználati) terv sokkal tovább megy, mint a mienk, övezeti tervi elemet is tartalmaz. Olyan részletes szabályozási tervek, mint amik nálunk készülnek, azonban csak célirányosan, egy-egy fejlesztés előtt álló tömbre dolgoznak ki (telekmélységű szabályozás igen ritka, a cseh kolléga szerint jó, ha húsz van az országban). Vélelmezhető, hogy Szlovákiában hasonló a helyzet.
Lengyelországban az olyan telekre, tömbre, ahol nincs részletes szabályozás, először területhasználati engedélyt kell kérni, aminek kiadásához bizonyos keretszabályok országos szinten rögzítettek. Az egyik ilyen érdekes szabály, hogy erősen foghíjas teleksor (utca) esetén a meglévő épülettől max. a negyedik üres telket lehet beépíteni, attól távolabbit nem. Viszont ilyen módon a külterületen is lehet építeni már viszonylag kis telekméretek mellett, anélkül, hogy ki kellene építeni közműveket, adekvát úthálózatot stb., ami meglehetősen szétzilálhatja a külterületet nagyvárosi térségekben. (Ha jól értelmeztem a nagyvárosi agglomerációkban és a vidéki térségekben jelentősen eltér a szabályozás, pl. Wrocław településszerkezeti terve egyáltalán nem tartalmaz mezőgazdasági területfelhasználású területeket).
Érdekesség még, hogy Lengyelországban külön törvény védi, méghozzá igen erősen, a zártkert típusú „képződményeket”. A wrocławi kolléga szerint, akivel beszéltem, ezeknek a zártkerteknek nincs 20. század előtti történelmi gyökerük, területük mind a mai napig az önkormányzatok tulajdonában vannak, ennek ellenére nagyon nehéz őket más célra hasznosítani (kompenzáció, csereterület szükséges, de ha a többnyire idős kerthasználók nem fogadják el, gyakorlatilag nincs mit tenni). Kizárólag állami beruházás (pl. infrastruktúra) megvalósítása esetén lehetséges kompenzáció nélkül hozzájuk nyúlni, de a béke kedvéért a városok ezekben az esetekben is megpróbálnak kompromisszumos megoldást találni.
A szlovák rendszerről általában elmondható, hogy a közös gyökerek miatt nagyon hasonlít a cseh rendszerre. Ezt megerősíti Nyitra megye területrendezési tervéről szerzett ismeretem, mellyel Komárom-Esztergom megye területrendezési terve módosításával összefüggésben jutottam hozzá. Ennek egyik, számunkra érdekes eleme, hogy a települési térségen belül a bizonyos méret fölötti gazdasági területek, valamint rekreációs területek is elhatárolásra kerülnek.
A konferencia utáni levelezés során megbeszéltük a cseh vendéglátóval és a lengyel előadóval, hogy tartjuk a kapcsolatot, megpróbáljuk levélben az egymás rendszereivel kapcsolatos ismereteket szisztematikusan bővíteni.
A nemzetközi blokkon túlmenően lehetőségem volt, ha korlátozottan is, tájékozódni a két határváros – eredetileg egy város, de a történelem viharai során többször szétvágták, majd egyesítették, majd újra szétvágták –, Český Těšín és Cieszyn határon átnyúló közös integrált városfejlesztési stratégiája egyes projektjeiről.
Český Těšín kb. 26 ezer, míg Cieszyn 36 ezer lakosú, a két várost a keskeny Olše folyó (az Odera mellékfolyója) szeli ketté. Az egykori város történelmi magja (mind az erődítés, mind a polgárváros) a dombos lengyel oldalon található, míg a sík cseh város(rész) a 19. századi iparosodás terméke: itt épült ki a vasút, a nagy ipartelepek és a munkásnegyedek. Mindkét város teljesen lehúzódik az Olše partjára. A két város a cseh Ostravától a lengyel Katowicéig húzódó Morva-Sziléziai szénmedence és vasipari agglomeráció, nagy népsűrűségű, erősen iparosodott, a szénbányászat és a vasipar nagymértékű visszavágása miatt a rendszerváltást vesztesként megélő régió része.
A közös projektek klasszikus funkcióbővítő, életminőség-javító, a lengyel város esetében turisztikai vonzerő-növelő integrált akcióprogramok, melyek során 2×2 nagyobb volumenű park felújítása volt a zászlóshajó elem (egy-egy városközponti és egy-egy városszéli). Egyidejűleg megújult egy híd („Barátság hídja”), mely a két városközpont és egyidejűleg a két városközponti fekvésű park között biztosít kapcsolatot, illetve épült egy új gyalogos és kerékpáros híd („Sport-híd”), mely a két másik parkot: a városok sport és rekreációs területeit köti össze. A lengyel oldalon a városközponti projekt az erődítményt érintette, ahol a szabadterek felújítása és műemlékrekonstrukciós beruházások mellett a turisztikai vonzerőt növelő „soft” fejlesztések is történtek, míg a cseh oldalon új játszótér, utcabútorok, közvilágítás mellett egyes, a parkkal határos épületek, intézmények is megújultak.
A városközponti híd hídfőinél a volt határállomás épületek megújultak (illetve átépültek) és új funkciót kaptak. A cseh oldalon egy elpusztult irodalmi kávéház éledt újjá, ahol a város vendéglátó-ipari szakközépiskolájának tanulói szolgálnak fel (gyakorolnak). Amennyire a szórólapokból és a szakiskolások tanárának elbeszéléséből ki tudtam venni, színvonalas (esetenként alternatív) irodalmi műsoroknak, kamaraszínházi produkcióknak ad a helyet ez a „világvégén” működő, építészetileg is igen színvonalas létesítmény (a híres cseh színházi kultúra idáig elér). Évente egyszer, a háborúban elpusztult zsidó alapító tulajdonos emlékére zsidó kulturális fesztivált rendeznek, mely jelentős közönséget vonz („világvégi kisvárosról van szó!). A határhelyzetre tekintettel gyakoriak a lengyel nyelvű programok, amit a túloldalról sokan látogatnak. A lengyel oldali határállomás épületében egy nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező progresszív értelmiségi ifjúsági civilszervezet központja, könyvtára, könyvesboltja működik (megint csak egy „világvégi” kisvárosról beszélünk!).
Az EU általi támogatási intenzitás 85% volt, a program 2010-ben lezárult, jelenleg a fenntartási periódusban vagyunk. A városoknak önálló városrehabilitációs programjuk is van, mindkét városban felújított a főtér s a főutca.
Végül a 1,5 nap Ostrava. A város reveláció erejével bírt számomra. A kb. 300 ezer lakosú Ostrava építészek és városépítészek számára igazi paradicsom, mind történeti, mind pedig jelenkori fejlődési folyamatai tekintetében. Az egykori szén ás acélipari központban 1994-ben leállt a szénbányászat, 1998-ban pedig a 162 éves vitkovicei (Ostrava városrésze) vasmű zárta be kapuit. Egykor valódi multikulturális város volt, nagyarányú cseh, lengyel és németajkú lakossággal. Mindegyiküknek voltak saját iskoláik, színházaik, kultúrközpontjaik, munkásotthonaik, templomaik stb. A belvárost mind a mai napig Morva-Ostravának hívják, míg az Ostravice folyó túlpartját Sziléziai Ostravának (ez volt a lengyelek lakta rész).
A város a 19. század végén kezdett robbanásszerűen nőni, egy nagy konglomerátum, ahol az újabb és újabb városrészek keveredtek a szénbányákkal, keresztül kasul szőve folyókkal, vasúttal, közúti alul- és felüljárókkal. Egy-egy városrész viszont igazi építészeti csemege, legalábbis abból ítélve, amit sikerült megnéznem, és amit megtudtam abból az építészeti kalauzból, amit ott megvettem (kölcsön nem adom, a Város-Teampannonnál előre megbeszélt időpontban megtekinthető J). A második világháború előtt épült új városrészek (köztük Camillo Sitte által tervezettek), két nagy színház, modern művészeti galéria, sok-sok egyéb kulturális intézmény, kávéházak, a bauhaus és a szecesszió jegyeit egyesítő áruházak és pénzintézetek egész sora utal a város Berlint példaképnek tekintő egykori ambíciózusságára. A betetőzést a kor egyik cseh sztárépítésze által tervezett Új Városháza építése jelentette, amit a gazdasági világválság csúcsán, 1930-ban adtak át.
Ma a város a Ruhr-vidékhez hasonló módon próbálja újrapozícionálni magát a korszerű tudásalapú iparok (ennek megalapozásaként jelentősen bővült a műszaki egyetem), a sport, a kultúra, az idegenforgalom, a vonzó, élhető város irányába. A szénbányák egy része múzeumként látogatható, a vitkovicei acélipari komplexumot pedig az essenihez hasonló kulturális központtá alakítják át EU támogatással. A belváros megújulása jól látható és jelentős dinamikával zajlik, ma is finom épületek és köztér rehabilitációk születnek (különösen Masarýk tér, Prokeš tér), melyek a 20. század eleji építészeti teljesítmény méltó folytatásai. Új színvonalas többfunkciós városrészek, egyetemi campus születnek barnamezős beruházással. Ugyanakkor még mindig tele van a város az ipari múlt romjaival és a szocialista időszak sok esetben fölösleges pusztításának nyomaival (meg kell jegyezni, hogy a szocialista időszakban is számos igen értékes építészeti és városépítészeti alkotás született, különösen az első 25-30 évben. Kiemelendők a mi Óbudai kísérleti lakótelepünkhöz – inkább csak céljait tekintve – hasonló, illetve a mi Dunaújvárosunkhoz – inkább szellemiségét tekintve – hasonló új lakónegyedek és három új vasútállomás, köztük a főpályaudvar épülete).
Ostravába igen könnyű eljutni, reggel 7.25-kor felül az ember a Morávia EC-re és 13 órakor leszáll Ostrava főpályaudvarán, amelynek peronjai pont olyan koszvadtak, mint a mieink, a csarnok viszont az egyik 1970-es években épült építészeti csemege és olyan tiszta, mint nálunk a repülőtér, folyamatosan jön-megy a gépesített takarító és suvickolja. A tömegközlekedés kiváló (időalapú jegyekkel, abszolút méltányos árú napijeggyel), az idegen nyelv ismeret viszont pocsék (nem árt tehát kicsit készülni). Szóval mindenkinek ajánlom, aki már ráunt az unos-untig megszokott turisztikai attrakciókra és egy kis közép-európai „egzotikumra” vágyik.
Fotókat Ostravában készítettem, az utolsó négy Český Těšín (sajnos nem vittem feltöltőt a fényképezőgéphez). https://picasaweb.google.com/… „
Szántó Katalin
2012. november 18.
[1] A NUTS 2 és a NUTS 3 szint mindegyik országban elkülönül, viszonyukat nem volt alkalmam tisztázni, mint ahogy a minden országban meglévő járásokét sem. Az biztosnak tűnik, hogy a járásoknak a területi tervezésben nincs szerepe.
[2] Lengyelország 16 vajdaság (1-5 millió lakos/vajdaság), http://hu.wikipedia.org/wiki/Lengyelorsz%C3%A1g_vajdas%C3%A1gai, Csehország: 14 kerület (300 ezer-1,2 millió lakos/kerület), http://hu.wikipedia.org/wiki/Csehorsz%C3%A1g_k%C3%B6zigazgat%C3%A1sa, Szlovákiában 8 kerület (500ezer-800ezer lakos/kerület)