Várostérségi igazgatás az Egyesült Királyságban: London vs. Nagy-London
Előadó: Pogonyi Csaba, PhD
Időpont: 2026. május 26. 16 órától
Cím: MUT SZÉKHÁZ – 1088 Budapest, József krt. 9. (58-as kapucsengő)
A Város és környéke előadás-sorozat harmadik alkalmán Londonba látogatunk, amely bár méretében háromszor akkora, mint a legnagyobb magyar várostérségünk, de időben korábban szembesült az extenzív szuburbanizáció közigazgatás szervezési problémájával. Már az 1944-ben bevezetett Abercrombie-terv is várostérségi szinten zöldgyűrű bevezetésével, alközpontok fejlesztésével igyekezett a súlyosbodó problémákra gyógyírt találni. Számos módosítást követően a brit kormányzat a mai kihívásokra reagálva kisebb kitérőket követően 2000-ben vezette be a ma is működő Nagy-London igazgatást. E reform által megoldott, nyitva hagyott vagy éppen okozott problémákról, a reformhoz vezető útról az elmúlt 25 év tapasztalatai alapján jelenleg folyó vitákról fogunk beszélgetni.
Előadónk, Pogonyi Csaba, PhD 2016 óta él Londonban, doktori fokozatát 2019-ben az Imperial College Londonon szerezte a közlekedés tágabb gazdasági hasznainak kutatásából. Jelenleg az Oxford Economics vezető városközgazdásza, korábban hat évig az ARUP tervező vállalat közgazdasági kutatásvezetője volt, emellett 2019-től három évig Budapest Főpolgármesterét segítette tanácsadóként városközgazdaságtani ügyekben.
Az előadás ingyenes, ugyanakkor regisztrációhoz kötött!
Regisztráció: https://forms.gle/NJJsqjxDcFp8NuGQ8
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk székházunkba a május 26-i 16 órától kezdődő előadásra!
