A konferenciát az MTA Filozófiai Intézete, a BME Urbanisztikai Tanszéke, Balatonfüred Önkormányzata, a Tempevölgy folyóirat szerkesztősége és a Magyar Urbanisztikai Társaság szervezte. Az előadók voltak a hivatalos meghívottak, s tulajdonképpen egymást hallgattuk meg, kérdeztük, s észrevételeinkkel segítettük egymást, hogy az itt 20 percben előadott témákból cikkek és tanulmányok jöjjenek létre. Ezek megjelenése a Tempevölgy folyóiratban és egy, a konferenciáról készült kötetben várható 2018 őszén.
A nyitó előadást András István, Balatonfüred főépítésze tartotta, aki a város elmúlt évekbeli fejlesztéseiről adott képet, bemutatva céljaikat és az elérésükhöz vezető, olykor rögös utat. A kisváros óriási lehetősége a balatoni fürdőéletben betöltött történelmi szerepe, épített öröksége és a Balaton kultúrájában, idegenforgalmában elért pozíciója. Ez a lehetőségen túl komoly felelősség is, hisz az elődök a XIX. században és a XX. század elején magasra tették a lécet – kiemelt minőségű épületeket és környezetet hozva létre.
Kisvárosi polgárság – pro és kontra
Az első blokk két előadásból állt. Körmendy Imre (Szent István Egyetem Településépítészeti Tanszék, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke): Kisvárosok egyik lehetősége a globalizálódó világban. A MUT elnöke a kisvárosok egyik lehetőségeként a több százmilliós Európai Unióban és a globalizálódó világban abban látja, hogy „családként” éljenek; hozzák létre azt a légkört, amiben mindenki tudja adni önmagát, bízhat a másikban, mindent megosztanak. Csányi Vilmos humánetológus szavaival: „Az ember kis, egymásra támaszkodó csoportokban érzi magát igazán jól, tehát olyan lakókörülmények között, amelyek ennek a feltételét megteremtik. Egy kis településen bizonyosan van templom, iskola, orvosi rendelő, vegyesbolt, kocsma, esetleg faluház vagy művelődési otthon. Ezek az intézmények biztosítják, hogy a település lakói a házukon kívül is találkozzanak, ismeretségeik, szövetségeik, változó összetételű baráti csoportjaik kialakuljanak, testi-lelki bajaikra orvoslást keressenek, szükség esetén támaszuk legyen. Egy ekkora településen, ha mindez megvan, majdnem mindenki ismeri egymást, legalább látásból vagy hírből, és kialakulnak azok a szorosabb ismeretségek is, amelyek a szemtől-szembe csoportokat jellemzik. Ilyen faluban (településen) emberszabású életet lehet élni.” A közösségért való elkötelezés egyik lehetősége a közösségi tervezés, aminek hazai gyakorlata a ’70-es évek közepéig nyúlik vissza.
Wesselényi-Garay Andor (Budapesti Metropolitan Egyetem, Design Intézet): Paradigmák között. A krizeológiától a hipszter-urbanisztikáig. WGA a tőle megszokott izgalmas előadás keretében a városépítészet különböző megközelítéseiről szólt, kiemelve az első Athéni Karta megszületésének városon kívüli létrejöttét (a Marseille-től Athénig tartó 1933-as útról háttérként Moholy-Nagy filmjét láthattuk). Hipotézise az, hogy az urbanisztika a huszadik század végére felhagy(ott) azzal a gyakorlattal, hogy a várost problémaként lássa, a krizeológiát az enthuziasztikus megközelítés váltja, amellyel egyben a diszciplína hagyományos kereteit is felszámolja. A poszt-urbanisztika sarokköve Jan Gehl élhető város koncepciója, amely azonban csak korlátos válaszokat ad azokra a kérdésekre, amelyek az úgynevezett informális városok kapcsán merülnek fel. A modern urbanista – úgy is mint az építészek fejedelme – bukása a fogantatásának körülményei által determinált. A várostervező halála új korszak nyitánya; a hipszter-urbanisztika hajnala.
Fejlesztéspolitika, területi tervezés és a jövő
Szaló Péter (a Magyar Urbanisztikai Társaság elnökségi tagja): A fejlesztéspolitika átkai és áldásai c. megtartott előadásában az integrált városfejlesztés térnyerését mutatta be a Lipcsei Kartától a hazai szabályozáson keresztül a kohéziós politikáig. A járásszékhelyekre készített Integrált Településfejlesztési Stratégiákkal a kiegyensúlyozott városhálózat felé kívántak lépéseket tenni és stratégiai alapra fektetni a jelen programozási időszak fejlesztéseit. Tizenkét város stratégiája és támogatott projektjei elemzésével azt mutatta be, hogy egyelőre nem sikerült a városok fejlesztésének pályázatorientált jellegén változtatni, csak minimális mértékben kaptak támogatást terveik megvalósításához. Az önkormányzatok jelentősen túlterveztek, a stratégiai célokat szolgáló projektek helyett mindenre kiterjedően neveztek meg projekteket. Felhívta a figyelmet annak a veszélyeire, hogy sok olyan fejlesztés valósult meg, aminek fenntarthatósága kérdéses. A külső források dominanciájában a városok nem tudnak önmaguk lenni, hiszen saját erőből alig tudnak fejleszteni. Így viszont olyan fejlesztésekbe vágnak bele, ami számukra korántsem a legfontosabb.
Salamin Géza (Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet): Változó szerepek és minták a városi és területi tervezésben, fejlesztésben – Európai dinamikák. A szinte az egész kontinensre való alapos kitekintés megmutatta, hogy a területi tervezésben jelentős változások mennek végbe – függetlenül attól, hogy milyen alapokon állt a tervezés (célorientált, terv-centrikus, társadalmi vagy éppen műszaki alapokon nyugodott). „E változások szorosan összefüggenek azzal, hogy téregységek – városok, régiók, és mind gyakrabban a problémák, célok és szándékok mentén kreált ún. képlékeny és puha terek – irányításában a korábbi formális (ön)kormányzási modellt felváltja a területi és többszintű „governance” megközelítése, amely egy több szereplős, dinamikusabb. Míg korábban a szakracionális vagy éppen kreatív tervező és az adott területért, kérdésért kijelölt módon felelős döntéshozó kettőse határozta meg a tervezési folyamatot, addig az új modellben a jövő meghatározásának és alakításának alanyai immár az adott tér érdek és értékhordozói a helyi közösségtől az országos, vagy akár szupranacionális szereplőkig.”
Alföldi György, Balázs Bálint (BME Urbanisztika Tanszék): Zsugorodó (shrinking) városaink jövője, Salgótarján. A megyeszékhely, a „szocialista városépítésről” és azon belül a „híres városközpontjáról” kitüntetett figyelemben részesült város a rendszerváltás óta „mélyrepülésben” van. Majd 52 ezres lakos-száma 35 ezerre csökkent, s mindezt úgy, hogy az elvándorlás ennél nagyobb volt, csak a hiány egy részét a környező falvak beköltöző szegényei töltötték be. Az egykori virágzó ipar romokban hever, legnagyobb része – éppen a völgytalpak – barnamezős terület, mely egyelőre hiába vár befektetőkre. Az előadás során mindannyiunkban kérdések fogalmazódtak meg, anélkül, hogy érdemi válaszokra jutottunk volna (ezt a témát feltétlenül tovább kell gondolni, esetleg a következő konferencia lehet ilyen problémákkal küzdő városban).
2018. április 7. szombat
9.00-10.30 Kisközösségi polgári öntudat – esettanulmányok
Marthi Zsuzsa (főépítész, Zsámbék): A zsámbéki polgári öntudat ébredése és a közösségi tervezés lehetőségei. Zsámbék főépítészeként a közösségi tervezés hatásait szeretném bemutatni a városfejlesztésre, a város életére. Komolyabb városfejlesztésre akkor van mód egy városban, akkor tud növekedni szellemben és lehetőségekben egy város, ha az egyes városrészek között és a városlakók között kialakul a megegyezés, a megértés. Ezért a közösségi tervezésnek a tapasztalatai nagyon érdekesek, az előadás a gyakorlati oldalt mutatja be, hogy a változásokhoz nem elég, ha meg van a beruházási forrás, hanem az fontos, hogy a közösségből, magából nőjön ki az akarat és a jövőkép. A közösségi tervezés elrugaszkodási kísérletének konfliktusairól, a tanulságairól, előnyeiről, és a tervezés utáni lehetőségekről szólt az előadás.
Laczkó-Albert Elemér (polgármester, Gyergyóremete, PhD hallgató, Debreceni Egyetem): Társadalmi innováció vidéki térben. Reménykeltő kitekintésben fedezhettük fel a Gyergyói-medence egyik szép településének erőfeszítéseit a fennmaradásért és a fejlődésért. a közösség, a kultúra és az oktatás e folyamat kulcsszavai. „Kapcsolódva a kutatási témámhoz, Gyergyóremete jelenlegi oktatási rendszerét, ebben a helyi önkormányzat helyét, szerepét és lehetőségeit járom körbe. Értelmezem, keretbe helyezem a vidéki innováció és versenyképesség szakirodalom szerinti fogalmát, majd ennek empirikus tapasztalatait foglalom össze községünk esetében.” – írta beharangozójában az előadó.
Wettstein Domonkos (BME Urbanisztika Tanszék): Léptékváltások: Civil kezdeményezések és regionális modellek a Balaton-part rekreációs célú építészetében. Az eszmetörténeti tanulmány a Balaton-part rekreációs célú építészetében az elmúlt évszázadban, eltérő társadalmi és politikai berendezkedések közt kialakuló a léptékszinteket komplex módon kezelő modelleket mutatja be, kritikai szempontból elemezve az önkéntes szakmagyakorlás és a civil társadalom szerepvállalásának lehetőségeit és eredményeit. Nagy ívű előadást hallhattunk a Balaton elmúlt évszázadáról, lassan évszázadairól a téma elismert kutatójától.
11.00-12.00 Kisvárosi múlt I.
Mester Béla (MTA BTK FI): A város és vidéke a nemzeti kultúrában. Urbanisztikai reflexiók a 19. századi magyar kulturális nemzetépítés gondolatkörében. Az előadás Hetényi Jánosnak a Magyar Tudós Társaság kérdésére írott díjnyertes, Honi városaink befolyásáról nemzetünk kifejtődésére és csinosbulására című, 1841-ben napvilágot látott munkáját elemzi. Hetényi munkája művelődéstörténeti és – mai szóval – társadalomtörténeti szempontból tekinti végig a városok szerepét annak a modern és egységes nemzeti kultúrának a szempontjából, egyszerre visszatekintve és előretekintve a jövőbe, amelynek éppen a megalkotásában vesz részt e dolgozatával. A munka mindvégig úgy tárgyalja a városokat, mint amelyek be vannak ágyazva saját vonzáskörzetükbe, vidékükbe, és szerepük saját térségüknek a kulturális és civilizációs megformálása. Hetényi elemzésében a város adja meg régiójának fiziognómiáját, arcát. A város történelmi hivatása, hogy ezt az évszázadokon keresztül regionális szinten betöltött civilizációs funkciót nemzeti szintre emelje, így a városi polgári erényekből az ethnogógia új eszméje révén honpolgári erények váljanak.
Kovács Gábor (MTA BTK FI): Országépítés városokkal – regionalitás, demokrácia, közigazgatás Bibó István koncepciójában. Az ‘Országépítés városokkal’ utalás: Erdei Ferenc 1939-es könyvének, a Magyar városnak az utolsó fejezete viseli ezt a címet. Azt akarja jelezni, hogy Bibó-város- és azzal szervesen összefüggő közigazgatás-koncepciója nemigen tárgyalható a tanyás mezőváros Erdei-féle – az 1930-as években kidolgozott, később aztán feladott –, az autochton polgárosodás és az alternatív modernitás eszméjére alapozott modernizációs utópiája nélkül. Erdei elgondolása meglepő párhuzamokat mutat az 1920-as évekbeli – Lewis Mumfordhoz és köréhez kötődő – észak-amerikai alternatív urbanisztikai koncepciókkal. Ez több mint véletlen egybeesés: a szemléleti kiindulópontok hasonlósága magyarázza: város és vidéke együtt alkot egy régiót; ennek a felek egyenrangúságán alapuló szimbiózisnak kell lennie.
14.00-15.00 Kisvárosi múlt II.
Katona Csaba (MTA BTK TTI): A múlt csapdájában. A történelmi múlt mint a város identitásának hordozója és alakítója. Európai példákon vált nyilvánvalóvá, hogy egy város önmagáról kialakított és hirdetett múltja milyen kérdéseket vet fel: hogyan válik a turisták elvárásának foglyává az ott lakó, miként válaszol egy fiatal, ha „csak” múltbéli mintákat követhet (leginkább elmenekül). A szemléletes előadás arra is rávilágított, hogy Balatonfüred is némiképp hamis képet közöl önmagáról, amikor a reformkor városaként hívogatja az érdeklődőket, hiszen a történelmi épületek – egyetlen kivétellel – a dualizmus korában épültek (1865-től 1910-ig), s a fürdőélet jellege is akkor alakult ki.
Hörcher Ferenc (MTA BTK FI): A múlt fetisizálása vagy szolid konzervativizmus? Prince Charles angol városépítési kísérlete. Prince Charles angol királyi herceg egyik legvitatottabb vállalkozása Poundbury városának (városnegyedének?) a felépítése, az angliai Dorchesterben. A nyolcvanas években megálmodott, a kilencvenes évek elején elkezdett építési projekt lesújtó kritikát kapott a kortárs sajtóban, pedig a herceg a kor egyik legjelentősebb építészét, a luxembourgi Léon Kriert nyerte meg vállalkozásához. Az építési projekt tényleges eredménye folyamatosan alakul, ám a jelek szerint a beköltözni szándékozók körében élénk az érdeklődés iránta, s ez arra utal, a szkeptikusoknak talán nem volt mindenben igaza. Ugyanakkor persze a kísérlet nem problémátlan, s számos elvi kérdést vet fel.
Az előadás ezt a forradalmi módon létre hívott, de kifejezetten hagyományos (vernacular) építészeti nyelven íródó vállalkozást Charles herceg egy másik érdekes „hobbijával” kívánja együtt tárgyalni. A herceg Erdélyben is gyakran megfordul, sőt, ott ingatlanokat is vásárolt: „előbb 2006-ban vett házat egy kis szász faluban, Viscriben, vagyis Szászfehéregyházán, majd 2010-ben az erdélyi, Kovászna megyei Zalánpatakon alakított ki birtokot.” Arra kérdezünk rá, miként magyarázza egymást e két projekt, s milyen tanulságok adódnak belőlük – esetleg még nem koronás fők részére is – a tekintetben, hogyan lehet „értéket menteni”, esetleg tudatosan új, de a régit meg nem tagadó építészeti/urbanisztikai értéket létrehozni a 21. század Európájában.
Kisvárosi múlt és jövő
Jász Borbála (BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék): Hogyan használjuk ma egy letűnt társadalmi réteg tereit? Ha végig tekintünk a Terézváros vagy a Lipótváros historizmus korában épület polgári lakásain, nagy belmagasságú, körbejárható teret, egymásból nyíló szobákat látunk, amelyben funkció szerint különülnek el a helyiségek. Reprezentatív (szalon, hall) és funkcionális (hálószoba, fürdő és konyha-kamra-cselédszoba egység) részre osztható az élettér. Ez a lakástípus már nem felel meg a napjainkban megkövetelt multifunkcionalitásnak és praktikumnak. Az egyesült főváros szerkezetét, intézményeit tanulmányozva látható, hogy nem pusztán a magánélet helyszíneit, hanem a közélet színtereit is mind a mai napig áthatja a polgári életmód.
„Előadásomban azt a fővárossá egyesült Pest-Budánál megfigyelhető elvet elemzem, amely a kis- és közepes méretű városokhoz is prototípusként szolgál. Megvizsgálom, hogyan alakítja át a polgárosodás és a city-képződés a 19. századi városlakó reprezentációra és funkcionalitásra való igényét mind a magánélet, mind a közélet szférájában; valamint elemzem a funkció szerint szétválasztott polgári belső és külső tereket napjaink többfunkciós terekre való igényének szempontja szerint.” – vall a szerző.
Szabó Julianna (BME Urbanisztika Tanszék): A polgári identitás építészeti lenyomata a Duna menti kisvárosokban a két világháború között. Budapest szuburbanizációjának első hulláma a vasutak és elővárosi vasutak kiépülésével vette kezdetét a 20. század elején. A Duna menti települések átalakulását színezte a rendszeres hajójáratok megindulása és a hétvégi nyaralás divatjának elterjedése. A korabeli nyaralótelepek a polgári osztály kulturális és építészeti mintáját vitték el ezekre a településekre, éles ellentétben a meglévő rurális mintákkal.
Ahogy a nyaralónépességből fokról fokra állandó népesség lett, úgy szervesültek a nyaralótelepek ezeken a településeken, anélkül, hogy a megfelelő sűrűsödések, városiasodó központok létrejöttek volna. Az agglomerációs települések lakosságát sokszorosára növelte a szuburbanizáció rendszerváltás utáni második hulláma.
Az előadásban a folyamat bemutatása mellett arra keressük a választ, mennyire használhatók fel ezek a nyomok a települések mai identitásának alakításában.
A települési arculati kézikönyvek, majd a rendeletek megalkotásának folyamata sok településen hasonló kérdéseket vetett és vet fel.
Weninger Sándor (NKE-KDI): Közgazdasági és közszervezési aspektusok a településmarketing magyarországi vonatkozásainak tükrében. A konferencia-előadás arra vállalkozott, hogy egy általános jellegű, interdiszciplináris áttekintést nyújtson a helymarketing módszerek és stratégiák jogi és egyéb szabályozásainak világában, különös tekintettel kiemelve ezek közgazdasági vetületeit a mai magyar viszonyok vonatkozásában. A települési szinttől induló, egészen a komplex régiós együttműködéseket is magában foglaló, meglévő mechanizmusok bemutatása mellett kitért olyan anomáliákra is, amelyek befolyásolhatják a folyamatok előretervezhetőségét, azok kivitelezhetőségét és utólagos értékelését. A konferencia-előadás indítékát egyrészt a jelenleg is folytatott kutatói tevékenység, továbbá a szerző szakirányú munkavégzés során felgyülemlett empirikus tapasztalatok és a jelenleg is alkalmazott paradigmák gyakorlatban megjelenő, igen szemléletes strukturális dilemmái adták.
A gyönyörű környezetben, jó körülmények között megrendezett, családi hangulatú, élénk eszmecserékkel gazdag konferencia minél teljesebb közlésre és folytatásra vár, hogy gondolatai sokakhoz eljuthassanak, és – akár bővülő körben – minél inkább interdiszciplinárissá váljon, hogy a különböző szakterületekről jöttek egymást gazdagíthassák.
A konferenciáról szóló „beszámoló”, híradás összeállítása alapvetően a szerzők által megadott abstraktokon, rezüméken alapul. Ezek egy része idézetként jelenik meg, másutt egyszerű átvétellel. Esetenként felvillan az összeállító észrevétele is.
Összeállította: Körmendy Imre
Budapest, 2018. május 3.