Torontóban került sor 2018. április 4. és 7. között az Urban Affairs Assotiation (Városi Ügyek Társaság) 48. éves konferenciájára.
Az eseményen több mint ezer résztvevő hallgatta az előadásokat a találkozó aktuális témájához, az igazságosság, fenntarthatóság, városi régiók és együttműködés témájában. A Társaság célja a városokban és környezetükben fontos jelenségek számos érintett tudományterületet felölelő egyszerre elméleti, gyakorlati és cselekvés-orientált vizsgálata.
A Társaság anyaintézménye a Wisconsin Egyetem Milwaukee-i intézménye, és elsősorban, de nem kizárólagosan, észak-amerikai kutatókat tömörít és erős kapcsolatban áll a ENHR európai szakmai szervezettel és konferenciával.
Eltérően nagy ágazati konferenciáktól, amelyek Észak-Amerikában az adott területen kutatók számára bizonyos periódusonként gyakorlatilag kötelező események így létszámukban gyakran túllépik a tízezer főt és az előadások garmadában nehéz kiválasztani a valóban érdekeseket és értékeseket, illetve a nagy tömegben alig lehetséges ismeretlenekkel szakmai diskurzusba kerülni, ez a konferencia méretét tekinthetően áttekinthető maradt a Magyarországon így is szokatlan nagy mérete ellenére.
A konferencia résztvevői számára kettős jelenléti lehetőséget kínált – az olcsóbb „napijegy” nem adott felhatalmazást a társasági eseményeken való részvételre, viszont így is lehetőséget adott ifjabb kutatók megjelenésére és előadás tartására, meghallgatására.
A konferencia szervezői nálunk talán szokatlan eszközökkel is éltek. A szállodában reggel hétkor reggeli keretében már tematikus asztaloknál folyt az eszmecsere. A konferencia szervezői az előadások mellett nagy hangsúlyt fektetnek a kapcsolatépítés lehetőségeinek megteremtésére, illetve a városi jelenségeknek filmeken, illetve a helyszínhez köthető tanulmányi utakon keresztül bemutatására.
Résztvevőként természetes nem volt lehetőség az előadások még oly töredékes áttekintésére. A participáció, a dzsentrifikáció és a generációk városok iránti attitűdjeinek változásai, a szuburbanizáció újszerű megközelítései, a városrégiók gazdasági átalakulása és ennek városi hatásai voltak olyan témák, amelyekben megfontolásra érdemes munícióval szolgált az esemény.
Kocsis János Balázs, PhD, MUT alelnök
