Elhunyt Arató György, a Magyar Urbanisztikai Társaság korábbi elnökségi tagja. A Főépítészi Életmű-díjjal és Budapestért-díjjal kitüntetett építész többek között Salgótarján, illetve Budapest XX. és XIII. kerületének főépítészeként tevékenykedett.
Emlékét megőrizzük.
Az alábbiakban Ongjerth Richárd, Hild János-díjas várostervező urbanista nekrológját olvashatják.
Viszlát, Gyuri!
Még mindig nehezen hiszem el. Az Építészfórum hírét dobta fel a Facebook, már vagy két hete, de még mindig nehezen élem bele magamat abba a helyzetbe, hogy Arató Gyuri már nincs velünk. Nem számíthatunk többet csendesen elmondott ironikus megjegyzéseire, kérdésként megfogalmazott kritikáira, javaslataira. Gyakran nem tudtam, hányadán állok vele, pedig harminc évig voltunk – talán barátságnak is nevezhető – munkakapcsolatban, hol így, hol úgy, hiszen közben mindkettőnk szakmai pályafutása többször változott. Mestere volt az elbizonytalanító megjegyzéseknek, amelyek további gondolkodás, új, jobb megoldások keresése felé terelték beszélgető, vagy éppen tárgyaló partnereit, viszont végül mindig számítani lehetett rá, ha igent mondott valamire, és rendszerint igent mondott.
A Rákóczi úti MUT-ban találkoztam vele először, úgy 1992 körül, ahol pesterzsébeti főépítészként az ingatlanfejlesztővel közösen prezentálta az akkor még a kerülethez tartozó Soroksárra tervezett Teleport létesítményeinek a terveit. Bemutatkoztunk egymásnak, és ott, a rendezvény után beszélgetve meséltek róla, salgótarjáni VÁTI-s múltjáról egykori kollégái. Mindenki dicsérte – bár a Teleportról azóta sem tudom, mi lett volna, ha megvalósul. Pár hónap múlva megpályázta az akkoriban alakuló fővárosi Városfejlesztési Ügyosztály osztályvezetői pozícióját, és mivel én azokat az évtizedeket a Főváros különféle háttércégeinél dolgoztam végig, a kilencvenes évek második felében gyakran találkoztunk. Kifejezetten progresszív volt az új megoldások keresésében, ugyanakkor igen jól tájékozódott az ország legnagyobb hivatalának bonyolult, nehezen átlátható közegében. Ő készítette elő 1995-ben a megalapítása után általam vezetett Studio Metropolitana Urbanisztikai Kutató Központ létrehozásáról szóló önkormányzati döntést, ahol kezdetben a felügyelő bizottságnak is tagja volt, majd lelkesen kapcsolódott be 1995-ben Budapest akkor készülő településszerkezeti terve lakossági részvételi munkájának szervezésébe, megvalósításába.
Aztán másfelé kanyarodott a pályája, és 2000 körül ingatlanszakértőként lelkesen mutatta be a Gizella-malom megújításának állomásait, majd saját cégében egyebek mellet Zugló szabályozási tervén dolgozott.
Ettől az időszaktól a MUT volt a közös találkozóhelyünk: 1997 körül mindketten alapító vezetőségi tagjai voltunk a Budapesti és Pest megyei Területi Csoportnak, és együtt szerveztünk budapesti városnézést 2003-ban a legutóbbi Országos Urbanisztikai Konferencián előadó Vit Rezác által vezetett cseh urbanista csoport számára. Aztán visszatért a főépítészi munkához, és másfél évtizeden át tartotta kézben fáradhatatlanul az ország egyik legdinamikusabban fejlődő önkormányzatának, Budapest 13. kerületének a gyakran burjánzó fejlődését. Ennek a munkának volt fontos elismerése a Hild János-díj, amit a kerület kapott ugyan, de leginkább az ő munkája rejlett benne. Neki köszönhető, hogy a Hollán Ernő utcában, Budapest egyik forgalmas, forgalomcsillapított sétálóutcájában szép emlékmű hirdeti a díjat, a MUT, a kerület, és benne főépítésze munkájának sikerét.
Aztán a társaság Elnökségében dolgoztunk együtt, ahol szarkasztikus megjegyzései mellett mindig számíthattunk őszinte elkötelezettségére, aktivitására, segítőkészségére és profizmusára. A MUT mellett igen aktív volt az Építéstudományi Egyesületben is, ahol a Településrendezési Szakosztály legaktívabb tagjaként segítette a szakosztály mindenkori elnökének (Zábránszkyné Pap Klárának) a munkáját.
Gazdag és szerteágazó munkássága nem maradt észrevétlen. A közreműködésével megvalósult beruházások, a kerület számos díja mellett személyesen megkapta a Köztisztviselői Érdemérmet, 2001-ben az ÉTE Alpár Ignác-díját, 2008-ban a Köz Szolgálatáért Érdemjel ezüst fokozatát, 2015-ben – első nyugdíjba vonulásakor – a Főépítészi Életműdíjat, majd a reaktiválását követő második leköszönése után 2020-ban a Fővárosi Önkormányzat Budapestért díját, és a 13. kerületi önkormányzat építészeti díját is.
Bár az elmúlt években nem találkoztunk, és még csak két hete, hogy elhagyott bennünket, máris hiányzik.
Viszlát Gyuri, odaát találkozunk majd!
Ongjerth Richárd
Hild János-díjas várostervező urbanista
