A Magyar Urbanisztikai Társaság és a Budapesti Műszaki Egyetem Urbanisztika Tanszéke közös szervezésében megvalósult születésnapi köszöntés rengeteg volt tanítványt és barátot csábított el a MUT Székházba 2014. április 8-án, kedden. A rendezvényen beszédet mondott többek között Alföldi György, Körmendy Imre, dr. Meggyesi Tamás, dr. Benkő Melinda és maga Vidor Ferenc is. Az este során több volt tanítvány és barát is emlékekkel, anekdotákkal kedveskerett a születésnapos Ferencnek és a többieknek.
A továbbiakban Alföldi György, Körmendy Imre – MUT Elnök – és dr. Meggyesi Tamás köszöntőjét olvashatják.
A képgaléria innen érhető el.
A hírhozó felelőssége, Vidor Ferenc 90 éves
90 éves a magyar urbanisztika egyik legismertebb személye Vidor Ferenc, aki mind a mai napig megőrizte hírhozó szerepét, a szakmai normalitás, és a teljesség keresésének üzenetét. Gondolkodásának jelentőségét, és szellemi – szakmai munkásságának egy-két kiemelkedő pillanatát szeretném megragadni, azokat amelyek mind a mai napig meghatározzák gondolkodását, és a magyar urbanisztikát. Jelenléte az egyetemi, akadémiai műhelyekben a 20. századon átívelő és a 21. századba mutató folytonosságot jelenti.
A második világháború után egy erősen funkcionálisan gondolkodó korszakban kezdte gyakorolni az építész szakmát, érdeklődése a kezdetektől a “városok világa” felé fordult. Természetes, hogy a városok világa lett egész életre meghatározó gondolkodási témája, kérdéseinek apropója, hiszen a városok szellemi és működési rendszereinek kutatásán keresztül a világ teljességének megismerésére törekedhetett, “számára az építészet maga a holisztika, hiszen az alapszó az „ép”, egészet, teljeset” jelenti (Tele Semmi, 2011). “A város nemcsak világunk egyik legkomplexebb jelensége, de maga is „világ” – s mint ilyen, olyan megközelítést igényel, amely nem éri be az analitikus vizsgálattal, mert a dolog egészét többnek tekinti, mint részeinek és aspektusainak összességét”, mondja 2005-ben a Mindentudás Egyetemének előadásán (Mindentudás Egyeteme, ORIGO 2004).
Az 50-es évek és a későbbi időszakok politikai szisztémája sűrű szakmai irányváltásokra kényszerítette Vidor Ferencet, és “köszönhetően” ezeknek a különféle munkahelyeknek a tudomány és az építés nagy rendszereit tudta megismerni. De ezeket a váltásokat kihasználta, “a szükségből erényt teremtve”, hiszen “a tudományirányítás és tudományszervezés is átfogó, amolyan holisztikus megközelítést igényel, így e tématerület szemlélete sincsen messze az urbanisztika gondolatvilágától. (Vidor-Varga, 2009)
Az urbanisztikában az építészeten túlmutató összefüggéseket keresi. Granasztói Pálról írt személyes hangulatú esszéjében Granasztóival mondatja ki azt, hogy „a modern urbanisztika hatalma, spirálban táguló, felfelé tartó körön visszatérhet bizonyos értelemben az építészethez, melyből még az ókorban elindult. Egy olyan építészethez, építészeti értelmezéshez azonban, mely egyrészt semmi esetre sem diploma, szakképzettség kérdése, s amely másrészt évezredek során és leginkább az elmúlt évszázadokban az emberi tudás, tapasztalás hatalmas ismeretanyagával gazdagodott. Szemlélete egy rohamosan táguló világban roppant méretűvé tágult. A társadalmi és technikai haladás pedig még ennél is nagyobb távlatokat nyit meg számára. Éppen azért kell megmaradnia az építés, az építő közösségek szilárd talaján – az urbanisztika szó klasszikus és lényegi értelmezésénél –, hogy ezt a kiteljesedő, kitáguló hivatást a valóságban betölthesse. A szemlélet célja ugyanis nem lehet magában a szemléletben, az elméletekben, a szervezésben – ha ezek igen fontosakis –, hanem csak az alkotásban, a művekben: épülő és maradandó városokban, településekben.” (Vidor – Granasztói, 2005)
Az 1966 és 1976 közötti, két hosszabb ázsiai – Törökország, Irak – vendégoktatói munkája után a magyar urbanisztikai szakma egyik legnagyobb hatású posztgarduális képzését hozta létre. Felelős hírhozóként ezen a tanfolyamon “az akkori világban hiánycikket képviselő, oldottabb és fejlettebb nyugati képzési technikákról” adott hírt az itthoni kollégáknak. Így beszélt erről Varga Imrének az Urbanisztika Tanszék 80 éves évfordulójára született könyvben 2009-ben. “1977 és 1991 között vezettem az ÉVM és a Magyar Urbanisztikai Társaság kezdeményezésére életre hívott és működtetett Urbanisztikai Továbbképző Tanfolyamot. Ezt azért éreztem nagyon fontosnak, mert különböző területekről jött szakemberek felé – itt nem csak építészekről és mérnökökről volt szó – sikerült nyitott „holisztikus” szakmai szemléletet képviselni. A hazai várostervezők között elfoglalt „marginális” helyzetem ellenére a tanfolyam adta lehetőség mellett is igyekeztem terjeszteni azokat a nálunk általánosan még el nem fogadott, de a fejlett világban már polgárjogot nyert szakmai ismereteket képviselni és eljuttatni mindazokhoz, akik ezek befogadására kellően érzékenynek bizonyulnak”. (Vidor-Varga, 2009) Ennek a képzésnek a sikeréhez járult hozzá az 1979-ben megjelent Urbanisztika című tanulmány kötet is.
A holisztikus megközelítés egyik első hazai bevezetésének lehetősége teremtődött meg, amikor a főváros megrendelésére elkészült a “Második Millenium” koncepció melyben, közösen gondolkodó partnereivel a főváros megújulásának egy alternatíváját vázolták fel 1993-ban. A korszak integrált városfejlesztési megközelítése mellett, ami más volt ebben a koncepcióban az, hogy a városra mint teljes – szellemi és anyagi – egységre tekintett. “Miért ne képzelhetnénk el egy olyan tágasabb architektonikus világképet is, melyben a tudomány és a technika mellett megfelelő helyre kerülnek a művészi-spirituális vonatkozások is”, vall erről Varga Imrének. “Vidor analógiája az urbanisztika felépítésére a képzőművészetből származik: ez a montázs. Valamiféle olyan szervező elv, ami nem akar úrrá lenni az elemein, mint a klasszikus festészeti kompozíció, meghagyja őket saját lényükben, saját törvényeikben, azonban ezek fölött kívánja rendezni őket.” (Miklóssy 2005)
Az urbanisztika és az építészet feladata a jövő építése. A szakmánk alapjai a 20. századi modernista gondolkodáson nyugszik még napjainkban is, az egység részletekre, funkciókra diszciplinákra bontott feladataival dolgoznak az építészek és várostervezők, az egyes szakmák által diktált követelmények vezetik a terveket. A holisztikus megközelítés szükségességét és az urbanisztikai folyamatok időkben nehezen tervezhetőségét fogalmazta meg, Vidor Ferenc az Urbanisztika Tanszék által 2009-ben életre hívott Főépítészi Szakképzés Építészet és Urbanisztika tárgyában. “A korszerű urbanisztikai gyakorlatnak – és természetesen a képzésnek is – tovább kell lépnie a tervezési hangsúlyokon; az előre nem látható spontán hatásoknak is teret engedve a hosszabb és rövidebb intervallumokban a szükséges korrekciókat biztosítva kellene az egyes városok minden idő intervallumbeli rendezettségét megteremtenünk.” (Vidor-Varga, 2009)
Vidor Ferenc felelős hírhozóként dolgozik jelenleg is, reméljük, nagyon sokáig.
Alföldi György DLA
1) Vidor Ferenc: Vallomás – Granasztói Pálról és búcsú – Granasztói Páltól, Egy író-építész Buda-Pestje http://www.holmi.org/2005/09/vidor-ferenc-vallomas-granasztoi-palroles-bucsu-granasztoi-paltol
2) Varga Imre és Vidor Ferenc beszélgetése, in. Egy tanszék 80 éve, a BME Urbanisztikai Tanszékének történet (1929-2009), szerk: Urbanisztika Tanszék, 2009, TERC Kft., Budapest, p.150-159.,
3) Vidor Ferenc: A városok világa, Mindentudás Egyeteme előadás ( http://mindentudas.hu/szemelyek/item/1080-vidor-ferenc.html ismertetése, http://www.origo.hu/itthon/20040209vidor.html
4) Miklóssy Endre: Arc és kép, in.: Ketten egy új könyvről – Vidor Ferenc: Képek és képtelenségek a városok világáról (2005. május 12. CEST 14:30)
http://epiteszforum.hu/ketten-egy-uj-konyvrol-vidor-ferenc-kepek-es-keptelensegek-a-varosok-vilagarol
5) Recenzió, Vidor Ferenc : Tele – semmi (Animula 2011.) könyvéről, in. http://engedjetekhozzam.hu/szerzok.html
Köszöntő Vidor Ferenc 91. születésnapja[1] alkalmából rendezett ünnepre
Tisztelettel köszöntöm elsősorban az ünnepeltet, Vidor Ferencet, s köszöntök mindenkit, aki megtisztelte rendezvényünket, amit a BME Urbanisztikai Tanszékével együtt szerveztünk, s amelyen a köszöntők sorában hallhatjuk a MTA Településtudo-mányi Állandó Bizottságának elnökét is. E három szervezet méltóképp jelzi a szakmai életút három összetevőjét: az oktatást, a tudomány művelését és a szakmai közélet-ben való aktív részvételt.
A MUT elnökeként az itteni tevékenységéről lehetne szólnom, de most csupán két dolgot említenék, az egyik, hogy annak ellenére, hogy az építészségtől eltérő vá-rostervezőség egyik élharcosa, s az egyetemi oktatásban is egyik kezdeményezője volt, de mégsem vált a Társaság alapító tagjává. Erre nyomós oka volt: 1966-ban „igazoltan távol”, ténylegesen távol dolgozott, Törökországban (1965-68). Igazi helyét, az őt megilletőt a vezetőségben 1991-től 2003-ig töltötte be. A társaság rangos kitüntetését, a Hild János-emlékérmet 1990-ben kapta meg. Az 1989-es fordulat társadalmi változásai a MUT politikai kötődésének megszűnését eredmé-nyezték,[2] s így vált számára is elfogadhatóvá az itt vállalt/elnyert tisztség.
Engedjék meg, hogy a hivatalos, protokolláris méltatás helyett inkább szemé-lyes élményeimet, találkozásaim emlékeit, legalábbis azok foszlányait osszam meg mindnyájukkal, hiszen az előbbihez egy tudományos ülésszak veretes előadásai kellenének. Először ’83-ban találkoztam Vidor Ferenccel. ’82 őszén tértem vissza kétéves műegyetemi ösztöndíjas időszakom után a VÁTI Település-tervezési Irodájára, s itt ért a hír, hogy új évfolyama indul a MUT helyiségében folyó Mérnök-továbbképzési Intézet által szervezett urbanisztikai tanfolyamnak. Az öt év építészmérnöki egyetemi képzésben való részvétel (komplex tervemet és a diplomát a Városépítési Tanszéken készítettem), a VÁTI-ban eltöltött tervező évek tapasztalata meg az ösztöndíj két éve után még mindig azt éreztem, hogy nagyon keveset tudok a városról és a várost alkotó közösségről (a város több nyelvben, nálunk a község szavak a közösségből származnak). Ezért a kollégák ajánlására azonnal belevágtam ebbe a kalandba. S nem bántam meg, sőt! Kinyílt számomra a világ: egyrészt a társak igen sok területről érkeztek (orvos, népművelő, szociológus, közlekedéstervező, …) sokféle felfogással, előélettel, másrészt az előadók is széles spektrumot képviseltek az űrfelvételekről és térképezésről szóló geodétától a döntéselmélet jeleseiig (Kindler József és Szabó László), akik az akkori aktuális témára reflektáltak, a nagymarosi vízlépcsőre.[3] „Kötelező olvasmányunk” az általa szerkesztett Urbanisztika kötet lett, s máig emlékezetesek a beszélgetések, viták (hogy eljussunk a dialóguson túl a disputáig is), meg a Bozsoki kastélyban eltöltött néhány nap.
Gondolom, nem mondok újat a jelenlévőknek akkor (s nem sértem meg az ünnepeltet sem), amikor megjegyzem, hogy Vidor Ferenc részben katalizátor szerepet töltött be a beszélgetésekben – a katalizátor, mint tudjuk, maga nem vesz részt a folyamatban, de megkönnyíti azt. Nekem akkor legalábbis így tűnt, mert Feri mindenkinek igazat tudott adni, szinte lehetetlen volt vele vitatkozni – amin akkor magamban mélységesen felháborodtam, de ebben ma inkább egy bölcs, sokat látott „öreg” óvatosságát vélem tetten érni. Akinek nem feltétlenül az „igazság” megisme-rése és meghódítása a célja, hanem az emberi kapcsolatok építése, a közös gondol-kodás elősegítése.
Évek múlva, 1989-ben láttam újra. Ekkor Szolnokra tervezett a Vidor-féle urba-nisztikai továbbképzés évfolyama, s a pályázati zsűriben találkoztunk a megyeszék-helyen, ahol én már az KöHÉM delegáltjaként vettem részt. A vacsora alatti beszélgetésben az egyik percben megfagyott vagy éppen átforrósodott a levegő: a szó Pozsgay híres kijelentésére terelődött, amelyben az akkori államminiszter az 1956-os forradalmat „népfelkelésnek” nevezte. A zsűri protokolláris eseményein gyakorta jelen vannak a helyi politika képviselői, itt éppen a tanácselnök. Talán nem kell magyaráznom a pillanat feszültségét, kényes voltát, …[4]
Hosszabb szünet után – amelynek során „csak” hírből értesültem munkájáról, pl. az MTA Kutatócsoportban végzett tevékenységéről – a ’90-es évek második felé-ben találkoztunk, immár a MUT vezetőségében. Itt soha nem lankadó figyelme, a kellő alaposságú előkészítés hiányát azonnal észrevevő és szóvá-tevő ébersége tett rám mély benyomást. Szinte nem volt olyan téma, amihez kritikusan, erőteljesen ne szólt volna hozzá.
Később, amikor minimális lehetőségem nyílt arra, hogy mint minisztériumi tisztviselő néhány kutatásra meg könyvkiadásra irányíthattam állami pénzeket, akkor keresett meg Feri, s hívott meg Bimbó úti családi otthonába egy beszélgetésre. A fi-nom teán és a jóízű beszélgetésen túl egy személyesen dedikált könyvvel gazdagodva távoztam: „Az építészeten innen és túl” kicsiny kötete belesimul a kézbe, és elfér a zsebben. Amikor édesanyám nálunk betegeskedett, ezt a kötetet adtam a kezébe. Ő, aki teljesen laikus volt az építészetben és az urbanisztikában, örömmel újságolta, hogy érti, s örömmel olvasta végig. Öveges József fizikus tévéműsorai óta tudom, hogy ez komoly teljesítmény: úgy írni, hogy a szakmán kívüliek is értsék és élvezzék. A látogatást egy könyv megjelenése követte: a „Képek és képtelenségek a városok vilá-gáról” (amit az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal is támogatott). E beszélgetésben tudtam meg, hogy lakóhelyemen, a Keleti Károly utcában áll egy ház, aminek építke-zésén Feri, diákkorában kőműves-segédként dolgozott (Keleti Károly utca 17.).
Még ugyanebben az évben a Mindentudás Egyetemén láttam viszont, mint előadót (s az előadás után örömmel láttam szeretteit körüle), majd a főépítészi szak-mérnöki képzés előkészítésének ürügyén majd’ egy évig találkozgattunk az Urbanisz-tika Tanszéken zajló jóízű megbeszéléseken.[5]
Egy újabb izgalmas találkozás, amikor az „Egy tanszék 80 éve” c. könyv bemutatóján Feri is a hallgatóság soraiban ült, s előtte kellett mondanom valamit a kötetről, ami egy kicsit az ő életéről is szólt, s amit nálam többen is a jelenlévők közül jobban ismertek, mint én.
Feri nagy mestere a kifejezések elemzésének, az ősi eredetek keresésének: az architechné értelmezése („a név minden” – állította egy XX. századi olasz író, politikus, Igino Giordani), a város, mint az ember legnagyobb, messze magán túlmutató alkotása titkának keresése – „isteni tett a városépítés” – állítja; a holisztikus szemlélet fontosságának hangsúlyozása, hogy csupán mutatóban néhányat említsek. Néhány ősi közhely, evidencia átgondolása, megkérdőjelezése: pl. a szó elszáll, az írás megmarad; e gondolatot megfordította, kijelentve, hogy ami igazán megmarad, az a szóban átörökített, lélektől lélekig való közlés, mert ez embert formál. Lehet, hogy így emlékeztetett bennünket az eredeti latin bölcsesség általában nem ismert harmadik részére: a példa vonz (exempla trahunt).
Néha azon kaptam magam, egy-egy művét olvasva, hogy arra gondolok: tovább kellett volna írnia, a holisztikus szemlélettől eljutni a konkrét részletekig, a lokális cselekvésig, de aztán megértettem, hogy mindenki tegye azt, ami számára megadatott, hogy e munkát nekünk, esetenként nekem kell folytatnunk, folytatnom.
Köszönöm.
Isten éltessen Feri!
Budapest, 2014. április 8.
Körmendy Imre
[1] Az ünnepelt értelemszerűen 90éves.
[2] A létező szocializmusban a MUT-nak nagyon sok város is tagja volt, a szervezet kicsit „tanácsi” (mai szóhasználattal önkormányzati) szervezetként is funkcionált, elnöke egyes időszakokban miniszter vagy miniszterhelyettes volt, s állami költségvetési pénzekből gazdálkodott. Ezekből fakadt – no meg az egypártrendszerből – politikai színezete, kötődése.
[3] Kimondva, hogy a tudomány eredménye szeriont nem születhet jó döntés, ha valamilyen fejlesztésnek csupán a pozitív hatásait vizsgálják, a negatívokat nem. Bős – Nagymaros esetében pedig mintha ez történt volna egészen a ’80-as évekig.
[4] Szolnok ’56-ban kiemelt szerepet játszott Kádár manővereiben a szovjet csapatok „behívásában”, s Szolnok megye (a mai Jász – Nagykun – Szolnok megye) a rendszerváltásig „szélsőbalos” hírben állt.
[5] A főépítészi szakmérnöki képzést ismereteim szerint Philipp Frigyes kezdeményezte, s Pálfy Sándor tanszékvezetővel havonta találkoztak a leendő tantárgyfelelősök, megbeszélendő a tantárgyakat, a tananyagot, a célokat, arányokat.
Vidor Ferenc 90 éves – Dr. Meggyesi Tamás köszöntője
Vidor Ferenc szerepét a magyar urbanisztikai gondolkodás történetében önálló tanulmánynak kellene feldolgoznia. Mint a MTA Településtudományi Bizottságának tagja a 90-es években egy 4 éves turnusra elnöki szerepet is vállalt, de én most nem „hivatalos” szerepeiről, hanem arról szeretnék megemlékezni, hogy ismertetett meg minket Patrick Geddessel, akit az urbanisztika atyjának is tekintünk. Vidor Ferenc nem csak a geddeszi életmű interpretálója, hanem szinte azt mondhatnánk: ő a magyar urbanisztika atyja, a magyar Patrick Geddes. De ha Geddest az urbanisztikai gondolkodás „ökológusának” tarthatjuk, akkor Vidor Ferencet az urbaniszitka gondolkodás spirituálisának kell tekintetnünk. Mindenki tudja, mégis keveset beszélünk róla, hogy ő tanított meg minket arra, hogy a jelenségek nem csak egymással függenek össze, hanem önmagukban és összefüggéseikben jelentésük is van: minden jelkép, utalás, ami egy holisztikus világképet definiál. Nem véletlen, hogy Vidor Ferenc írásait is át- meg áthatja az urbanisztikai gondolkodás szimbolikája, amit ő költőien élt meg. Könyvei is erről tanúskodnak: az „Építészeten innen és túl”, vagy a „Képek és képtelenségek”, leginkább pedig talán a „Tele-semmi” tudatosan vezet ki a látható világból a láthatatlanba, szinte „az óperenciás tengeren is túl”, ahol az építészet, az urbanisztika és a gondolkodás már költészetté válik. Ezzel kapcsolatban kell megemlékeznünk fotóművészetéről is, ami szerves része az életműnek. Képei inkább haikuk, egysoros zen-bölcsességek. Üzenetük kimondhatatlan, és hozzá tartoznak filozofikus hangvételű verseihez. Befejezésül ez utóbbiak közül az Átmenet című versével szeretném őt magát köszönteni:
Semmi az égen, üres csönd a légben,
csak állok és nézek a füstszagú szélben,
nézek és nézek, de látni nem látok
Istenem, vajon most itt mire várok?
És telnek, és telnek az időtlen percek,
létem észrevétlen meditációba dermed,
csukott szemem egyszercsak délli-bábot pillant,
a puszta horizonton reménysugár villan:
hisz lehet, hogy mégsem igazán semmi a semmi,
ha a szeretet hatalma teljesen betölti,
ha béna kábulatát oldva a vak űrnek,
ontja fényáradatát minden anyaszültnek.
Isten éltessen!
Meggyesi Tamás