Hogyan lehet az egyes városrészek vonzerejét a különböző népességcsoportok számára növelni? Ez központi kérdés a városok helyszínminősége szempontjából. A városi életforma előnyeinek újrafelismerése nem csak a fenntartható európai városokról szóló Lipcsei Charta elfogadása óta határozott célja a szövetségi szintű városépítési politikának. Az előtérben a minden generáció életének helyszíneként szolgáló város jelentősége, áll.
A civil társadalom bevonása a koncepció kialakításába csak az első lépés. Amikor elérkezik az
építés megvalósításának stádiuma, újra kell alakítani az egyensúlyt a szakemberek és a résztvevő polgárok viszonyában. A polgárok ötletei, a tulajdonosok és az intézmények észrevételei, valamint az építészeti tervek és a projektmegvalósítás közötti határvonal újradefi niálásához a kutatás során számos modell kerül kipróbálásra.
Meghatározó, hogy a részvételi folyamatokban összegyűjtött tudás az alkotói koncepció minőségének jobbítását szolgálja. Egy ilyen eljáráshoz több lehetőség is van: az öntudatosan tervező polgártól, aki az építésztől csak tanácsot fogad el, a lakossági zsűrin át, mely megvitatja a pályázati terveket és kiválasztja a legmegfelelőbbet, egészen a megvalósító egyesületekig vagy azokig az intézményekig, akik a saját házukat építik át.