a Magyar Urbanisztikai Társaság Győr-Moson-Sopron megyei csoportja, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének Nyugat-magyarországi Tudományos Osztálya és a Veszprémi Akadémiai Bizottság Regionális és Területfejlesztési Munkabizottsága szervezésében.
Az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézet Nyugat-magyarországi Tudományos Osztálya, a Magyar Urbanisztikai Társaság Győr-Moson-Sopron Megyei Csoportja és a Veszprémi Akadémiai Bizottság Regionális- és Területfejlesztési Munkabizottsága 2015. november 10-én Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezte meg a Smart City, mint városfejlesztési modell a Felső-Dunántúl nagyvárosaiban című konferenciáját. A konferencia célja a Smart City fogalomról történő szakmai diskurzus, a térség nagyvárosainak a témához kapcsolódó attitűdjeinek a megismerése és egyfajta tudáscseréje és megosztása volt.
A konferencia felvezető előadásai a Smart City megközelítés városfejlesztési és városmenedzsment modellként történő meghatározásával, a városkutatások egy új irányzatának a megfogalmazásával és a városok „okosságának” mérési módszereinek értékelésével foglalkoztak. Ezt követően Dunaújváros, Győr, Sopron, és Veszprém megyei jogú városok mutatták be azt, hogy Ők miképpen gondolkodnak a Smart City megközelítésről és ahhoz kapcsolódóan milyen kezdeményezéseik, jövőbeli fejlesztési terveik vannak. Érzékelhető, hogy az egyes városok eltérő fázisban vannak a témával kapcsolatban.
- Veszprém már rendelkezik Smart City stratégiával, amely felkészülté teszi a várost, mind a fejlesztők egyre sűrűsödő megkereséseit, mind a jövő, ilyen témájú hazai és nemzetközi pályázati kiírásait tekintve.
- Győr megfogalmazta a város Smart City jövőképét, de nem feltétlenül tartja szükségesnek önálló Smart City stratégia kidolgozását is. Ugyanakkor számos fejlesztési elképzésébe tudatosan épít be smart alkalmazásokat.
- Sopron ugyan jelenleg nem rendelkezik Smart City-re vonatkozó jövőképpel, illetve stratégiával. Ugyanakkor számos, döntően valamely városi szolgáltató által megvalósított pályázati projekt tartalmaz olyan fejlesztéseket, amelyek Sopront a Smart City-vé válás útján indítják el. Veszprémhez hasonlóan, Sopron is szükségesnek látja egy Smart City tervezési folyamat végiggondolását a helyzetfelméréstől a monitoringig.
- Dunaújváros még nem volt részese Smart City programoknak. A konferenciára történő felkészülés azonban arra ösztönözte az előadót, hogy a város elfogadott Integrált Településfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott fejlesztési elképzelések mentén végiggondolja a smart alkalmazások lehetőségeit a város számára, amelyet a megjelenő pályázati lehetőségek tovább erősíthetnek.
Az előadásokból, és a megjelentek hozzászólásaiból egyértelművé vált, hogy akkor nevezhető „okosnak” egy város, ha annak valamennyi területén (infrastruktúra, gazdaság, környezet, stb.) rendszer szinten kerülnek optimalizálásra az egyes folyamatok. Több hozzászólás pedig azt feszegette, hogy szükséges, illetve kivitelezhető lenne-e egy egységes Smart City indikátor rendszer kidolgozása a hazai városokra.
A konferenciáról további információk az alábbi oldalakon érhetők el:
http://www.rkk.hu/hu/nyuti/
http://www.mut.hu/
A Győr+ TV híradása az eseményről megtekinthető az alábbi oldalon.
További fényképek az eseményről a MUT Facebook oldalán nézegethetőek.
Fotók: Tóth Marcell
