A Smart City rendezvénysorozat nyolcadik előadója Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője volt, aki az 50 éves MUT jubileum alkalmából megjelent „A várostervezés horizontjai – térben gondolkodva” című RTPI szakmai kiadványának magyar kiadását mutatta be. (A kiadvány letölthető a honlapról.)
Soóki-Tóth Gábor előadásában elmondta, a kiadvány legfontosabb üzenete, hogy a hely specifikumát és a tér sajátosságait különösen figyelembe kell venni. A kötet három fő fejezeten keresztül (Gazdaság, Környezet, Társadalom) mutatja be a problémákat, a jövőbeli kihívásokat. Ugyanakkor az világosan kiderül hogy a jövőben nélkülözhetetlen lesz az intézmények átalakítása, az adatok térbeli áttekintése és elemzése, valamit a térképes (GIS) alapú megjelenítése.
A könyvbemutatót követő beszélgetésből kiderült, hogy a kiadvány elsősorban a döntés előkészítőknek szól. Az 1990-es évek végétől egyre jobban elvált, széttagolódott a terület- és településfejlesztés és rendezés az államigazgatáson belül. Ennek eredményeként napjainkra nincs a térbeli gondolkodásnak intézményrendszere. Ezért ennek hiányában nehezen valósulhat meg a fejlesztés és a rendezés integrációja. A várostervezésnek pedig érdemes lenne a geográfusi vonalát jobban erősíteni.
A kötet számos alfejezetének címe (közlekedés és szállítás, víz, energia) megegyezik az elmúlt évben megkezdett Smart City beszélgetés sorozatunk eddig tárgyalt témaköreivel. Így természetes módon a beszélgetés elkanyarodott ebbe az irányba is. Az előadó felhívta a figyelmet a Smart City rangsorairól és az ahhoz kapcsolódó módszertanról (Smart City Wheel) ismert Boyd Cohen egy rövid írására, amely az okos városok generációiról beszél, azok egyfajta fejlődési vonalát felvázolva. Nézete szerint a múlt évtized második felében megjelenő Smart City 1.0-tól nagyon hamar eljutottunk napjainkra a Smart City 3.0-hoz. A világ városai az egyes fejlődési szakaszok eltérő fázisában vannak, attól függően, hogy mikor kapcsolódtak a smarttá válás folyamatába. De mit is jelentenek az egyes smart city generációk, fejlődési lépcsőfokok Boyd Cohen értelmezésében?
- A Smart City 1.0 a városok okossá válásának technológia vezérelt lépcsőfoka, amikor a fejlesztők kínálják a smart szolgáltatásaikat a városok számára. A város a felkínált lehetőségek közül választ és valósít meg szolgáltatásokat.
- A Smart City 2.0 a városok okossá válásában a városvezetés és a városi adminisztráció által irányított, amelyhez felhasználja a fejlesztők smart szolgáltatásait.
- A Smart City 3.0 a városok okossá válásának folyamatában az együttműködés lépcsőfoka. A város és polgárai közösen, egymást kiegészítve vesznek részt a város élhetőségét erősítő smart folyamatokban.
Bővebben lásd itt!
