[wpml_language_selector_widget]
[wpml_language_selector_widget]
„Oltári Múlt” – 3 szakmai kirándulás 2023-ban

A Magyar Urbanisztikai Társaság Örökséggazdálkodási Tagozata és a Magyar Építőművészek Szövetsége 2023-ban az alábbi buszos szakmai kirándulásokat szervezi:

1. 2023. február 25., szombat

Hárskút:

Keresztelő Szent János templom. IV. Béla király 1243-as oklevele említ egy kolostort, amelynek helye a határleírás elemzése alapján éppen a mai Hárskút határában volt. A templom egyhajós építésű, sokszögletű szentélyzáródással, hozzáépített sekrestyével és elé épített toronnyal. A szentély, a sekrestyéhez hasonlóan a 15. század elejére datálható. A szentélyt és a hajó hosszanti szakaszát elválasztó diadalív sarokpárkányos. A templombelsőben, a sekrestye bejárata fölött, a mennyezet éle alatt Krisztus születését ábrázoló, 15 századi gótikus falfestmények láthatóak.

Henckó:

Mindenszentek temploma. A templom a 13. század második felében épült és eredetileg Hermanháza településhez tartozott. Az épület egy kisebb, fallal körülvett magaslaton helyezkedik el, az északi oldalán egy különálló harangtorony látható, amely féltetős szerkezettel kapcsolódik a templomépülethez. A körítőfal műemléki felújítása jelenleg is zajlik. A hajó északi falán látható falképek minden bizonnyal a 14-15. században készülhettek.

Torna:

Nagyboldogasszony plébániatemplom. Az első írásos adatok a templomról 1274-ből származnak, de az eredeti templom a 12. században épülhetett. Akkor és a középkorban végig Szent Egyed tiszteletére volt felszentelve, később változtatták meg a templom titulusát Nagyboldogasszonyra. Az eredeti román templom négyzetes szentélyét elbontották és helyére épült a sokszög záródású gótikus szentély. Az utolsó Tornai 1406-ban elhunyt, sírköve megtalálható a templomban. 1420-körül a teljes szentélyt az akkori kegyúr, EzdegeiBessenyő Pál megbízásából freskókkal látták el.

2. 2023. március 18., szombat

Zsip:

13. századi temploma egy korábbi későromán objektum helyére épült, amiről archaikus, szabálytalan sokszög alaprajzú szentélye és egy szokatlan helyen, a templomhajó keleti falán lévő ablakrés tanúskodik. A román stílust képviselik a szentély ablakrései és a félkörívű diadalív. Gótikus elem az eredeti sokszögletű szentélyzáródás. Déli falában félkör alakú fülke van. A későgótikus időszakból származik a hajón kívül a templom déli kapuja, bejárata.

Süvete:

Antióchiai Szent Margit tiszteletére felszentelt 13. század közepén emelt tégla rotunda. A település közelében található a kör alaprajzú, 11 méter átmérőjű templomot Közép Európa legnagyobb rotundájaként tartjuk számon. Az utóbbi években a rotunda fokozatosan visszanyerte eredeti, román kori formáját és lassan megszabadult a későbbi átépítésektől és hozzáépítésektől. A barokk kori vakolat eltávolítása után a homlokzat tetőzet alatti félkörívekhez csatlakozó pillérei is előkerültek, valamint rekonstruálták az eredeti román ablaknyílásokat is.

Kövi:

Az eredetileg Szent László tiszteletére felszentelt, 13. század közepén minden bizonnyal egy korábbi, román kori templom alapjaira épült templom egy kisebb emelkedőn áll a település központjában. Egy egyhajós templomépület félköríves szentéllyel, toronnyal és a szentély északi oldalán sekrestyével. A templom falképei a 14. század második felére és a 15. század első felére datálhatóak. Az egyik legkiemelkedőbb motívum Szent Anna harmadmagával (Mettercia) ábrázolása.

3. 2023. április 15., szombat

Laskod:

A templomról először 1483-ban kapunk hírt. Ez a templom egy torony nélküli, hajóval, szentéllyel és sekrestyével megépített épület, amelynek még előcsarnoka (un. cinterme) is volt. kutatás során végzett régészeti feltárás felszínre hozta az eredeti, félköríves szentélyzáródást. Kiderült, hogy a hajónál keskenyebb szentély erősen beugró diadalívvel vált el a hajótól. A kutatás során a templombelsőben falképek kerültek elő. Kiemelkedő jelentőségű a déli fal Szent László-ciklusa, amelyet a XIV. század elején festhettek ugyanazok a mesterek, akik Lónyán, Csarodán, Gerényben és Palágykomorócon is dolgozhattak.

Baktalórántháza:

Néhány évvel ezelőtt még senki sem sejtette, hogy a baktalórántházi templom a környék egyik legkülönlegesebb freskóját rejti. A kis gótikus templom kívülről is nagyon érdekes, vakolat nélküli falairól a falkutatásban kevésbé járatos, de élesszemű látogató is jól tudja „olvasni” a templom történetét. Jól látható, hogy a torony és a nyugati szakasz később épült a templomhoz. A vakolat nélküli falakon megfigyelhetők az egykori támpillérek levésett nyomai: a hajón és a szentélyen is az ablakközökben és a sarkokon álltak támpillérek. Ezeknek a helyét mutatja az idomtéglából készült lábazati párkány is. A levésett téglacsonkok és a lábazati párkány tanúsága szerint támpillér volt a sekrestye helyén is, eredetileg tehát sekrestye nélkül épült meg a templom.

Ófehértó:

A falu közepén álló templom építésének idejét nem ismerjük pontosan, de az biztos, hogy a Bátoriak birtoka volt, így építtetői is a sárkányölő nemzetség tagja, talán két testvér, Lőrinc és Miklós lehettek, a 14. században. A templom déli homlokzatán, egy befalazott kapu fölötti fülkében érdekes felirat rejtőzik.

A templomokat ismerteti Dr. Prokopp Mária professor emeritus, Széchenyi-díjas magyar művészettörténész.

A Középkori Templomok Útja Egyesület, akik a térségben felkarolták a középkori templomokat mindhárom templomhoz biztosítanak helyi szakembereket, ami jelenleg egyeztetés alatt van.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

Következő
eseményeink

Alföldi György társaságunk elnöke a Magyar Építész Kamara Építészetről mindenkinek című podcastjének volt a vendége. Az adás már megtekinthető!YouTube: youtu.be/njLcM2Hjno0Spotify: open.spotify.com/show/6TO7B6dUgfb8HW9pUN1ezY... ... See MoreSee Less
View on Facebook
Egykori iparvárosok tündöklése vadonatúj szerepekben című április 10-ei konferenciák teljes videó anyaga elérhető a Cloud media jóvoltából az Urbavis közösségi videómegosztó portálján. Link a kommentek között! ... See MoreSee Less
View on Facebook
Urbanisztikai konferencia Kazincbarcikán ... See MoreSee Less
View on Facebook