[wpml_language_selector_widget]
[wpml_language_selector_widget]
Matolcsi Lajos elment

A Magyar Urbanisztikai Társaság mély fájdalommal jelenti, hogy egykori alelnöke dr. Matolcsi Lajos egyetemi docens, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat korábbi alelnöke 2022. december 19-én, dolgos életének 84. évében örökre távozott közülünk.

Munkásságának, gazdag életútjának tényszerű ismertetése olvasható az Urbanisták.hu oldalon, a következő linken:

Derűs, konstruktív, kiegyensúlyozott és szakmailag hallatlanul felkészült személyiségére az egykor ifjú VB-titkárként, majd tanácselnökként általa 12 éven át vezetett település, Nagyrábé honlapja számára 2005-ben írott önvallomásával emlékezünk:

„Nagyrábé – nagybetűvel íródik az életembe. 1958-1970 – ha íródeák lennék, azt írhatnám férfi–korom legszebb, legmeghatározóbb évei. 20 évesen kerültem ebbe a kellemes bihari faluba VB (tanács) titkárnak – a helyi közigazgatás vezetőjének közvetlenül az államigazgatási iskola elvégzése után. A berettyóújfalui járás második nagyközségében, úgymond bele az élet közepébe. Előző munkahelyem egy kicsi – szintén bihari falu volt. Nagyrábé ahhoz képest más világ. Több intézmény, gazdaság – háromszor annyi népesség – külterületi lakóhely (Pernyés, Füst-puszták) – élénk társadalmi mozgás! Jó iskola – az iskola után! Fiatal voltam, hamar beilleszkedtem a környezetbe. Otthonosan mozogtam az értelmiségi körökben, a TSz-ekben, a gépállomáson egyaránt. Focicsapat edzője, irodalmi kör vezetője lettem.

Szerveztem, dolgoztam a társadalmi közéletben úgymond „népfrontos” – módon! Ennek az lett az eredménye, hogy a szakmai munkámat is elismerve – mindig példa volt Nagyrábé, hogy egy régebbi rossz állapotból miként sikerült „élre törni” – úgy döntött a falu, hogy tanács elnöknek választottak meg. Most már nemcsak legfiatalabb titkár, hanem legfiatalabb tanácselnök is lettem! Szerettem a munkámat, szerettek az emberek – szívesen emlékszem az ott töltött évekre. Ma ha arra járok kellemesen emlékezünk az ismerősök kezeit szorongatva! Mik is voltak a jelentősebb események az én időmbe!?!

· Új iskolák építése , felújítása (pl. ló istállóból politechnikai tanterem)

· Kultúrház építés (rengeteg társadalmi munka)

· Vízvezeték építés elkezdése (gerincvezeték társadalmi munkában)

· Tűzoltó – laktanya gépkocsi (vidéken első tűzoltókocsi)

· Óvoda bővítés

· Pernyési iskola felújítás (ott kultúrház, bolt, kocsma, járda építés)

· Sok utcában járdaépítés (Lenin, Hunyadi, Arany János utcák, a Komszomol – Újélet – régi néven emlékezetes összefogásban

· Gyógyszertár építés

· Cukrászda építés

· A társadalmi munkákat, azért jegyzem meg, mert az ott akkor olyan természetesnek tűnt.

Komoly társadalmi elhatározás volt a M. TSz-előbb 2, majd egybe szervezése, országos hírűvé vált a Petőfi TSz. A gépállomás megszűnése, után a kastélyba Mezőgazdasági Szakmunkásképző létesült! 1970-ben pedig Nagyrábé – Bihartorda – Bihardancsháza – közös tanács ezt már nem értem meg- én tanácselnök lettem Püspökladányban.

Mindhárom település így új közigazgatási területhez a berettyóújfalui járás helyett a püspökladányi járáshoz került!

1970. június 1. – új fejezet az életemben, új terület városiasodó nagyközség, ahol 1989-ig dolgoztam, mint tanácselnök. Odaérkeztem egy nagyközségbe – és távoztam a megyei tanácshoz egy szép rendezett sárréti kisvárosból!

  • 1968-tól külsős tanára voltam a Tanácsakadémiának.
  • 1979-től az Ybl Miklós Műszaki Főiskola e. docense
  • (meghívott tanár és államvizsga elnök)
  • 1989-től a Kossuth Lajos Tudományegyetem külsős tanára és jelenleg is aDE. e. docense!

Vissza még 1989-hez, amikor a megyei tanács elnöki referensének az Oktatási és Továbbképzési Intézet igazgatójának neveztek ki.

Ezen a poszton ért a rendszerváltás – amikor az első önkormányzati választáskor a bihari küldöttek jelölésére alelnöknek választottak.

1994-ben az önkormányzati szövetségek mandátumával lettem közgyűlés tagja – a koalíció már nem fogadott alelnöknek. Az alakuló Területfejlesztés tudományos előkészítésében vettem részt országos – regionális – megyei – kistérségi nevezésekben – én lettem az első megyei területfejlesztési tanács igazgatója. 1998-ban újra az önkormányzati szövetségek bizalma mandátuma alapján megyei alelnök – akkor még igen erős volt a szövetség – győzni tudott a pártok mellett – és innen 2002-ben mentem nyugdíjba! Ma a nyugdíjas éveimben csak az egyetemi oktatásnak élek, társadalmi megbízatásaim részben megszűntek, részben lemondtam azokat! A tanítás mellett – minisztériumi közművelődési szakértő vagyok.

Munka mellett következetesen tanultam.

Diplomát szereztem: Könyvtár-népművelés szakon,

Politológia-szociológia szakon, Művelődés történet-filozófia szakon. Urbanisztika szakon.

Doktori értekezésemet a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen védtem meg filozófia – művelődéspolitika – néprajz témákban.

Akadémiai díjas értekezésem volt az „Urbanisztika hatása a közigazgatásra” – címen!

Sokat publikáltam művelődéspolitika, urbanisztika témákban, több szakfolyóiratban.

Tagja voltam az Országos Hazafias Népfront Kulturális Bizottságának, a Magyar Urbanisztikai Társaságnak (Hild-bizottsági elnök, város – nagyközségi szekció.)

Egy lányom – három unokám van. 1999 óta özvegy vagyok.

Debrecen, 2005. január 4.

Dr. Matolcsi Lajos

ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

Következő
eseményeink

Alföldi György társaságunk elnöke a Magyar Építész Kamara Építészetről mindenkinek című podcastjének volt a vendége. Az adás már megtekinthető!YouTube: youtu.be/njLcM2Hjno0Spotify: open.spotify.com/show/6TO7B6dUgfb8HW9pUN1ezY... ... See MoreSee Less
View on Facebook
Egykori iparvárosok tündöklése vadonatúj szerepekben című április 10-ei konferenciák teljes videó anyaga elérhető a Cloud media jóvoltából az Urbavis közösségi videómegosztó portálján. Link a kommentek között! ... See MoreSee Less
View on Facebook
Urbanisztikai konferencia Kazincbarcikán ... See MoreSee Less
View on Facebook