FELHÍVÁS!
A Magyar Urbanisztikai Társaság idén télen – előreláthatólag decemberben – tisztújító közgyűlést tart. Ennek előkészítése keretében a MUT Elnöksége – az alapszabály rendelkezésének megfelelően a személyi javaslatok kialakítása érdekében – létrehozta a Jelölő Bizottságot, amelynek elnöke Körmendy Imre, tagjai pedig Teveli-Horváth Dorottya és Ongjerth Richárd.
A felhívás elérhető a cikk mellékletében!
A Jelölő Bizottság arra kéri a Társaság valamennyi tagját, hogy – figyelembe véve a MUT és mindenekelőtt a tisztségviselők elmúlt háromévi munkájának eredményét – az elnöki, elnökségi illetve ellenőrző és számvizsgáló bizottsági munkára a következő ciklusban alkalmasnak ítélt tagtársainkra vonatkozó ajánlásokkal segítsék az előkészítő munkát. Szempontként – természetesen az alkalmasság mellett – kérjük figyelembe venni azt, hogy indokolt lenne – lehetőség szerint – a MUT szakmai komplexitását és a területi kötődéseket egyaránt képviselő testületeket választani.
Ehhez célszerű tanulmányozni a MUT szervezeti struktúráját is tartalmazó alapszabályt és a jelenlegi tisztségviselőknek – a honlapon szintén megtalálható – névsorát.
Kérjük, hogy indoklást is tartalmazó személyi javaslataikat, valamint a választandó testületek munkájával kapcsolatos elvárásaikat – igény esetén a Jelölő Bizottság tagjaival konzultálva – 2021. október 30-ig küldjék meg az alábbi címek valamelyikére.
A MUT Jelölő Bizottságának Felhívása
2021. október 7.
Körmendy Imre
a Jelölő Bizottság elnöke
A Jelölő Bizottság tagjainak elérhetőségei:
Körmendy Imre kormendy.imre@fokolare.hu
Teveli-Horváth Dorottya dorottya.teveli@klimabarat.hu
Ongjerth Richárd ongjerth@t-online.hu
