[wpml_language_selector_widget]
[wpml_language_selector_widget]
Kazincbarcika 40 éve Hild díjas, erre emlékeztek a vegyipar hazai fellegvárában 2024. 06.04-én

A Fő téri Hild-emlékoszlop állításának 40. évfordulója alkalmából gyűltek össze megemlékezésre Kazincbarcika fiatalabb-idősebb polgárai. A programon részt vett és beszédet mondott a Magyar Urbanisztikai Társaság képviseletében dr. Kocsis János Balázs habilitált egyetemi docens, urbanista, a MUT alelnöke.

„Ezelőtt a mű előtt állva értelmet nyer a tevékenységünk — indította beszédét alelnökünk dr. Kocsis János Balázs. — A városfejlesztéssel, településfejlesztéssel foglalkozó különböző szakembereket fogjuk össze építésztől, közgazdásztól, szociológustól kezdve a földrajztudomány szakértőin át a pszichológusokig.”

Kocsis a komplex tevékenységünket az egyik lehető legszebbnek tartja, hiszen településeket és közösségeket fejlesztenek. Hild János volt 1805-ben az első tervező, aki létrehozott egy várostervezéssel foglalkozó szervet, egy városszépítő bizottmányt. Akkoriban még európai szinten is nagyon kevés településnek volt ilyen jellegű testülete. 

A Hild János-emlékérmet olyan települések kapják a Magyar Urbanisztikai Társaságtól, amelyek valami kiemelkedőt alkottak az adományozást megelőző időszakban. Hild János díjat társaságunk először a völgyvárosnak, Salgótarjánnak adómányozozott 1968-ban. 2024 április 25-ei salgótarjáni konferenciánkról többek között erre is emlékeztünk. Ezen konferenciánk előadásai megtekinthetőek itt

Az első kerekasztal-beszélgetés pedig itt a második beszélgetés pedig itt.

Kazincbarcikát 1982-ben díjaztuk, miután létrehozott valami újdonságot, és amelyről azt gondolta a társaság akkori vezetése, hogy megérdemli a díjat. Ezek a települések, a magyarországi középvárosok, a települési hálózatunk fontos gerincét adják — jelentette ki az alelnök. — Méretüket tekintve a legélhetőbb helyek, ahol a lakosság és a városvezetés között még létezik az intenzív kapcsolat. Meg tudnak élni már azok a szolgáltatások és funkciók, amelyek élhetővé tesznek egy várost, de cserébe még nem túl nagy települések. Ezek gazdasági-társadalmi-kulturális fenntarthatósága kulcskérdés Magyarországon, és úgy gondolom, hogy ebből a szempontból Kazincbarcika jó úton jár” – állította dr. Kovács János Balázs.

A Magyar Urbanisztikai Társaság alelnöke kiemelte, hogy Kazinbarcika egyike azon településeknek, amelyek úgy tudtak átfordulni a XXI. századra, hogy megőrizték a XX. század előnyeit, de továbbra is tesznek azért, hogy ezentúl is élhetőek maradjanak és továbbfejlődjenek.

Az eseményen Kazincbarcika Önkormányzatának képviseletében beszédet mondott, Dr. Makkai Orsolya és Klimon István a város alpolgármesterei is.

A fotókat és a szöveges beszámoló alapját a Kolorline készítette!

ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

📢MUT szekció az idei MRTT vándorgyűlésen!!!🏙️A területi tervezés elmélete és gyakorlata: Kihívásaink a 21. században című szekció Salamin Géza vezetésével került megtartásra a vándorgyűlés pénteki napján, ahol kiváló szakmai diskurzus zajlott le a területi tervezés kapcsán, kiemelve a zárt kerti ingatlanokat, illetve a funkcionális várostérségeket. A szekcióban előadott Alföldi György a MUT elnöke "A területi tervezés és a helyi tervezés közötti kapcsolat", illetve Salamin Géza a MUT alelnöke "Tervezés a térben: Értelmezések és nemzetközi trendek" című előadással. Emellett Salamin Géza tagja volt a délutáni kerekasztal beszélgetésnek, amely a "Területfejlesztési képzések, felsőoktatási helyzetkép" címet kapta, körüljárva a területfejlesztési képzés problémaköreit és a lehetséges kiutakat. ❗Köszönjük, hogy idén is részt vehetett a MUT egy kiváló szekció megszervezésével az MRTT XXIII. vándorgyűlésén, illetve köszönjük a kiváló szervezést! ... See MoreSee Less
View on Facebook
❗Várunk minden érdeklődőt a Magyar Urbanisztikai Társaság Falutagozatának 2025. november 28-i rendezvényére, mely székházunkban kerül megtartásra. ❗Elnökünk, Alföldi György köszöntőjét követően a szakmai fórumok tekintetében Ónodi Gábor, a Falutagozat elnöke fog felszólalni, majd a Falumegújítási Díjról Bérczi Szabolcs fog beszélni. Mindezek után egy kerekasztalbeszélgetés fogja zárni az eseményt.📌Helyszín: 1085 Budapest, József körút 9. (58-as kapucsengő)📌További információ: mut.hu/ ... See MoreSee Less
View on Facebook