[wpml_language_selector_widget]
[wpml_language_selector_widget]
Rekordszámú pályázat érkezett a 2014. évi Köztérmegújítási Nívódíj pályázatra: A Bíráló Bizottság meghozta döntését

A Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület által közösen alapított díj, a Köztérmegújítási Nívódíj ez évben is számos pályamunkát fogadott be. A beérkezett pályázatokat elbíráló Bizottságnak a pályaművek rangsorolása nem kis feladatnak bizonyult, hiszen rekord mennyiségű pályázat érkezett be. A díjat két kategóriában ítélték oda a településeknek, a Lakókörnyezet közterei és a Településközpont, főtér kategóriában.

A Díj átadására 2014. május 15-én kerül sor a Magyar Urbanisztikai Társaság XX. Országos Urbanisztikai Konferenciáján, a budapesti Kesztyűgyár Közösségi Házban.

A pályázat célja többek között az értékőrző településfejlesztési kultúra érvényesülésének és az új értékek teremtésének a hagyományos értékek megőrzésével történő elősegítése. Emellett a kulturális örökség megőrzése a lehetőségek kihasználása a települések történetiségének megőrzésével, és az új környezetbe való hiteles integrálás is hangsúlyos, illetve a település helyi karakterének megőrzése és megmutatása a megújuló közterületen.

Mint minden évben, az idén is nehéz dolga volt a MUT és az ICOMOS által delegált neves szakemberekből álló Bíráló Bizottságnak, 14 magas színvonalú pályázat közül kellett a legnívósabbat kiválasztaniuk. A Bíráló Bizottság döntése a következő:

A Lakókörnyezet közterei kategóriában díjat kap a Budapest XVI. kerület, Sashalom városközpont komplex rehabilitációja,

dicséretben részesül a Budapest XIII. kerületi Ruttkai Éva park kialakítása és Kecskemét MJV Rákóczi útjának és Vasútkert területének rehabilitációja.

A Településközpont, főtér kategóriában díjat kap Szeged MJV, Dugonics tér és Árpád tér rekonstrukciója,

dicséretben részesül Veszprém MJV Belváros megújítás 2013 és Székesfehérvár MJV Fő utca megújítása.


A díjátadó ünnepségre 2014. május 15-én csütörtökön, 12.20 órakor kerül sor a Magyar Urbanisztikai Társaság XX. Országos Urbanisztikai Konferenciáján (Kesztyűgyár Közösségi Ház, Budapest VIII. Mátyás tér 15.), ahol a MUT Elnöke – Körmendy Imre – adja át a díjat.

Gratulálunk és további eredményes munkát kívánunk az összes pályázónak!


Körmendy Imre
MUT Elnök  

2014. május 6.

Kapcsolódó dokumentumok:
Székesfehérvár_1
Székesfehérvár_2
Vác_1
ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

This message is only visible to admins.
Problem displaying Facebook posts. Backup cache in use.
Click to show error
Error: Error validating access token: The session has been invalidated because the user changed their password or Facebook has changed the session for security reasons. Type: OAuthException