Gondolatok a Városligettel és a Várral foglalkozó konferenciák, valamint az epiteszforum.hu-n és másutt zajló véleménycserével kapcsolatban. Körmendy Imre írása.

Az MTA-ban megrendezésre kerülő MUT szervezte „Mindent a maga helyén” c. konferencia szervezése kapcsán többek felvetették, hogy immár nem nemet kell mondani, hanem igeneket: nem tovább vitatni a Múzeumliget koncepciót, s annak elemeit (vagy éppen a Vár fejlesztését), hanem javasolni megvalósítható, kedvezőbb ötleteket.

A Vár fejlesztéséről szóló kétnapos konferencián – legalábbis az erről szóló beszámolóban – az MMA elnöke egyenesen menetrendszerűen fellépő destrukcióról és nihilizmusról beszélt, s az Építészfórum – Zöldi Anna által írt – remek összegzése az MTA-ban rendezett napról is – felrúgva az előadások sorrendjét – Zoboki Gáborszavait idézi, amelyek szerint „ha eredményt akarunk elérni, „nem”-ek helyett „igen”-ekkel kell küzdeni”. S örömünkre a cikkíró kiemeli, hogy ezen a napon nagyon sok igen hangzott el.

Mindezzel csupán egyetlen bajom van, jelesen egy alapvető kérdés nem hagy nyugodni: amikor igenekről és nemekről, állításról és tagadásról, támogatásról és ellenzésről gondolkodunk, ezekről beszélünk, akkor vajon mire gondolunk? Mit támogatunk, és mit ellenzünk? S az igenlés minek a támogatása, s az ellenzés minek a támogatása? (Nem sajtóhiba és nem elírás, sőt a mondat két ellenzéssel ugyanúgy megállja a helyét; ha valaki nem értené, kérem, olvasson tovább!)

Megítélésem szerint a Múzeumliget egész koncepciója nem állítás, hanem tagadás: nemet mond ugyanis a város (és az ország) kiegyensúlyozott, harmonikus, egészséges, mértéktartó fejlesztésére; nemet mond a több mint kétszáz éves közpark megőrzésére; tagadja a VI., a VII. és a XIV. kerület (hogy csak a legközelebbieket említsem) lakosságának jogát a természet-közeli környezetben való léthez, semmibe veszi a történeti értékű közpark megőrzésének jogos igényét; nemet mond a város többi részének, pl. más nagy parkoknak a megújítására és sok meglévő értékes épület felújítására (amikor ide akar koncentrálni sok fejlesztést). A Közlekedési Múzeum száz éve épült kupolájának újbóli felépítésének tervével valójában nemet mond az Iparművészeti Múzeum Lechner féle kupolájának felújítására, és az épület méltó befejezésére. Hasonlóképp a Vár újbóli funkcióváltása és a meglévő intézmények – Nemzeti Galéria és Széchenyi Könyvtár – új épületekbe költöztetése nemet mond az ország gazdasági felemelkedésére (felesleges pénzköltésével), a múzeumi és a könyvtári hálózat fejlesztésére (mert minden pénz ezekre folyik el).

S a másik oldalt szemlélve: aki nemet mond ezekre a fejlesztésekre, az valójában igent mond egy átgondolt, fenntartható fejlesztésre; aki ellenzi ezeket a presztízsberuházásokat, az a jövőre mond igent (mert a mostani beruházási koncentráció a későbbiekben a fenntartásban, üzemeltetésben, felújításban ugyanúgy drasztikus koncentrációt fog jelenteni), igent mond egy kiegyensúlyozottabb országra. A Várba tervezett kormányzati fejlesztésekre – ha mindenképpen szükség lenne ezekre – rendelkezésre áll a Szent György tér egész nyugati térfala, s a Hadtestparancsnokság csonkjának továbbépítési lehetősége, a Dísz tér foghíj-telke meg a Helyőrségi templom hűlt helye, továbbá az Erdélyi bástya feltárandó területe.

Tovább lépve, aki a „kivéve a gyevi bírót” jellegű törvényalkotásra, a kétharmad mindenre feljogosító hatalmára igen mond, aki a településfejlesztés és a településrendezés tervezését, a kormányzati döntések előkészítését teljes titokban végezteti, az valójában nemet mond a társadalmi tervezésre, az egyeztetésre, végső soron a társadalmi békére. Aki igent mond a minden hétre jutó gigantikus fejlesztési ötletekre, az igazán nemet mond a vidék felemelkedési esélyére, a nyugodt építő, megtartó munkára.

Egy szóval én vigyáznék az „igenek” és a „nemek” és az ezekből következő ítéletek kimondásával, az emberek egyszerű osztályozásával. S óva intenék minden felelős beosztásban lévő embert attól, hogy hajbókolókkal, mindig helyeslőkkel, a nagyobbnál is nagyobbakat mondókkal vegyék körül magukat. Ne lássanak ellenséget az eltérő véleményt megfogalmazókban (még a zsigerből mindenre nemet mondókban sem, mert figyelmeztethetnek a dolgok alaposabb előkészítésére, megfontolására), hanem egy csodálatos lehetőséget arra, hogy elmélyülten gondolhassuk végig közös dolgainkat, hogy több szempontot mérlegelhessünk, s ezáltal helyes/ebb döntéseket hozhassunk.

Körmendy Imre