[wpml_language_selector_widget]
[wpml_language_selector_widget]
Tisztújítás a MUT Győr-Moson-Sopron megyei területi csoportjában

2022. június 1-jén tartott Tisztújító taggyűlést a Magyar Urbanisztikai Társaság Győr-Moson-Sopron megyei területi csoportja!

Jóna László, a területi csoport korábbi titkára a taggyűlés bevezető beszédében kihangsúlyozta, hogy célja a győri MUT csoport újraindításának kezdeményezésével az, hogy a MUT Győr-Moson-Sopron megyei csoportjának elhunyt elnöke Lados Mihály munkáját folytatva egy valódi szakmai fórummá fejlődjön a csoport, ahol valamennyi az urbanisztikában érintett szakember, és a döntéshozók párbeszédet tudnak folytatni egymással az aktuális városi problémákról, kihívásokról. Ezzel együtt pedig folytatni a megkezdett Smart City sorozatot, ami a 2015-ös indulásnak az egyik alappillére volt.

A taggyűlés egyhangúlag választotta meg Jóna Lászlót a területi csoport elnökének, Csányiné Szemerédi Esztert pedig titkárának.

A csoport első rendezvénye várhatóan szeptemberben kerül majd megrendezésre, témájaként pedig az új győri kulturális negyedet javasolta. Jóna László a tervezéssel megbízott Rosta Csabával fog egyeztetni egy lehetséges előadásról. Második témajavaslata a győri rendezési terv kérdése, amelyről a szokásos körrel tarthatna a csoport egy workshop keretében véleménycserét. Harmadik javasolt témaként a győri uszoda és az Egyetem bővítésének (Kekszgyár) kérdése volt.

A területi csoport 2022. június 15-i Tisztújító taggyűlésének jegyzőkönyve ide kattintva elérhető

ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

This message is only visible to admins.
Problem displaying Facebook posts. Backup cache in use.
Click to show error
Error: Error validating access token: The session has been invalidated because the user changed their password or Facebook has changed the session for security reasons. Type: OAuthException