Szia Gábor!

Emlékszel még?

2004., Villányi út – Ekkor kezdtünk a településmérnöki szakon a Corvinuson. Együtt kezdtük, és együtt jöttünk rá sok apró részletére az életnek. Együtt szerettük meg a szakmát és együtt báloztunk, amikor lehetett.

Jó volt, ahogy az egyetemen azt hittük, mi tudunk és értünk már mindent, ezért filozofikus mélységekben vitatkoztunk teljesen felesleges dolgokról. Mindezek mellett Te folyamatosan sportoltál. Ezt mindig is csodáltam; hogy ilyen szorosan állsz a kézilabdához. Jó volt látni, ahogy egy állandó fonalként követi az életed ez a sport.

Aztán vége lett az egyetemnek. Minden meglepetés nélkül tudtam meg, hogy állást kaptál. Emlékszem, ahogy játszi könnyedséggel beszéltél a szakmai kihívásokról. Természetesnek vetted, hogy az urbanisztika az életed.

Aztán jöttek az idők, amikor együtt dolgoztunk. Együtt hittük, hogy a világot igenis meg fogjuk váltani. És Te ekkor is csak kézilabdáztál rendületlenül. Talán éppen ezt a mentalitást építetted bele a munkába is. Talán éppen ezért voltál olyan alázatos és kitartó a feladatok tengerében. Jók is voltak azok az idők!

Majd hirtelen megjelent egy rég elfeledett árnyék.

Ekkor megint olyat tettél, amit nem lehet tanítani. Megkerested a módját annak, hogyan vedd a kezedbe az irányítást, hogy a lelked és a tested is gyógyulni tudjon. Erős voltál és ismét alázatos. Ezt láttuk, ez nyűgözött le mindenkit. Csak azok tudták, hogy min mész keresztül, akik tudták milyen harcban állsz a szervezeteddel. És mi csak az emberfeletti erőt láttuk, és saját magunk gyengeségét. Láttuk, ahogy harcos lesz belőled.

Aztán jöttek az újabb és újabb próbatételek.

Te meg csak még erősebb lettél. Persze tudtuk, hogy vannak rosszabb napok…, de mégis…, de mégis napról napra erősebb voltál, és veled mi is! Tudtuk, hogy nem győzhet le semmi! A munkában mindenki számíthatott a szaktudásodra és elszántságodra. Tudtuk, hogy ez nem menekülőút – ez más volt. Te igazi, vérbeli urbanista lettél!

És ismét újabb megpróbáltatás jött. És míg mások azon gondolkodtak, hogy mivel érdemelted ezt ki, Te arról beszéltél, hogy mikor lesz leadás, hogy mikor megyünk falat mászni, hogy mit fogunk még elérni.

Nagyon sokan tanultuk meg Tőled az erények egész sorát, melyeket az emberek hajlamosak evidensnek gondolni, és ezáltal észre sem venni. Kitartás, akarat, küzdelem, béke, alázat, hit, elszántság. Ezt mind, és megannyi egyéb erényt képviseltél, és nekünk mindig is ezen tulajdonságok egyvelegeként leszel az a jó kedélyű, Hofit gyakran idéző kedves barát, akit mindenki szeretett.

Én nem félek, hol járhatsz most. Legyél akárhol is, Te úgyis tudod, mit kell tenned, és megtalálod a módját, hogy elérd a célod. Mi pedig nem felejtünk el, és azt sem, amit Tőled tanultunk.

Büszke leszel ránk!

Szűcs András