A napokban kaptam a hírt, hogy Farkas Tibor az urbanisztika kimagasló, sokoldalú egyénisége távozott közülünk. Egy időben együtt dolgoztunk, mai napig is mesteremnek tekintem. Az emlékek felkavaróak, hiszen együttműködésük a szakma talán mai szemmel, hősi korszakára esett.
A továbbiakban Molnár Attila nekrológját olvashatják.
1966-ban kerültem a Váti-hoz, ahol Farkas Tibor, akkor balatoni főépítészként dolgozott. Nagytekintélyű és mindenki által szeretett, népszerű emberként beszéltek róla. A kollégák gyakran emlegették elért szakmai sikereit és kitüntetéseit. Én természetesen csak hallomásból tudtam a Mohácsi jeges-árvíz utáni helyreállításban vállalt és eredményes szerepéről, a Balatoni Regionális Terv, — melynek vezető tervezője volt — hazai és nemzetközi sikereiről, a balatoni főépítészként végzet igen látványos eredményeiről, a háború utáni első jelentős idegenforgalmi fejlesztéseket tervező és koordináló munkásságáról.
Míg nem találkoztam vele, amolyan megközelíthetetlen, tekintélyt sugárzó nagy embernek képzeltem el. Mennyire más volt az első találkozás. Egy barátságos, közvetlen, ízes beszédű, emberbeszélt hozzám, aki tudta mit kell tenni, mi az éppen terítéken lévő feladatban a legfontosabb. Biztatás és bizalom sugárzott egész lényéből.
Szorongásom egy perc alatt oldódott. A köztünk lévő viszony előbb a balatoni munkákon, majd műszaki igazgatói megbiztatását követően egyéb tervezési feladatokon és társadalmi problémákat is érintő törekvéseken keresztül, egyre inkább a közösen vállat feladatokban bajtársi viszonnyá nemesült. Szándékosan nem baráti viszonyról beszélek, mert így utólag is úgy érzem részemről a tisztelet visszatart egy ilyen minősítéstől.
A tervezői ars poétikámra, a tervezés iránti elkötelezettségemre két ember volt nagy hatással. Tibor volt az egyik, akitől a gyakorlati célra törő elszántságot, a kiemelések fontosságát, a következetességet tanultam meg.
Kiváló menedzseri képességeit magam is megtapasztaltam. Tibor mesélte, hogy Sámsondi Kis Béla, akivel az 50-es években az Építéstudományi Intézetben együtt dolgozott, rendkívül kreatív elme volt, de nem a megvalósítás embere, csak az újabb és újabb ötletek éltették. Tibor volt mellette a megvalósító erő, eredményesen, aki, a kivitelezés feltételeit képes volt kitágítani.
Ez a már korán kialakult szervező készsége párosult később azzal a képességével, hogy képes volt reális, de mégis újszerű témákat bedobni a köztudatba, melyeket hihetetlen meggyőző erővel tudott elfogadtatni, és megvalósíthatóvá tenni. Ilyen volt a már említett balatoni regionális rendezési terv és fejlesztési témája, vagy a termálprojekt gondolata, mely az akkori idők különlegességeként ENSZ támogatással készülhetett. Ez utóbbi is az Ő meggyőző képességét bizonyította. Még ma is kiindulási szakmai anyagnak tekinthető ez a három kötetes dokumentáció A metodikája alapján készültek a további központi költségvetéssel finanszírozott kiemelt fejlesztési tervek.
A ’70-s évek végén, a ’80-as évek elején láthatóvá váltak a tömeges lakásépítés problémái. Az új törekvéseket felvállalva, a tőle megszökött dinamizmussal érvelt mellettük. Ez volt együttműködésünk csúcspontja. A tervezés iránti szenvedélyes és érzelmes elkötelezettségemet Tőle származtatom.
Nyugdíjba vonulása után kevesebbet találkoztunk. Nehéz volt új lelkesítő feladatokat találni, ennyire dinamikus, ötletgazdaság személyiségnek. Festeni kezdett, nem is akár milyen színvonalon, érmeket gyűjtött, horgászott, és tele volt nem megvalósított ötletekkel, ami talán a legnehezebben volt elviselhető számára.
Bucsuzunk Tőle, aki szétosztotta személyiségének gyöngyszemei, köztünk, mert maradandót alkotott, nemcsak terveivel, megvalósult elképzeléseivel, de a célok iránti elkötelezettségével, azzal, hogy úgy érdemes élni, hogy felismerjük, dolgunk van a világban, és amiért kitartóan és szenvedélyesen küzdeni kell, — mindenáron.