Mi köze a családnak a településhez?
Cicero úgy látta a családot, mint „az állam kezdetét és alapját”. Horatius pedig ezzel a nagyon időszerű intelemmel fordult a Római Szenátushoz: „A népeket és nemzeteket romba döntő pusztulás a családból ered, és nektek sikerült megmételyezni a családot.” [1]
Évszázadokkal, sőt évezredekkel később Igino Giordani – nagy, olasz XX. századi író, országgyűlési képviselő – ezt állítja: „A család megmentése egyben a civilizáció megmentését is jelenti. Az állam családokból tevődik össze. Ha a család hanyatlófélben van, akkor az állam is meginog.”[2]
Chiara Lubich, a múlt század egyik karizmatikus személyisége meg egyenesen azt állítja, hogy a család sok tekintetben példa lehet az egész társadalom számára s főszereplő a harmadik évezred társadalma számára. „A családban minden közös, mindent megosztanak; a családban a legkülönbözőbb korú személyek élnek együtt, természetes, hogy a másikért élnek és szeretik egymást. A nevelés is spontán zajló folyamat a kezdetektől, s a büntetés és a megbocsátás is kizárólag a személy fejlődését szolgálja. Az igazságtétel is a család jellemzője, mint az is, hogy magunkénak érezzük a másik hibáját, szégyenkezését.
Természetes, hogy szenvedünk, áldozatot vállalunk egymásért, és hordozzuk egymás terheit. Az ember önkéntelenül is együtt érez családjával és hűséges hozzá. A másik élete ugyanolyan értékes, mint a sajátjuk; vigyáznak egymás egészségére, s ha valaki gyengélkedik, átvállalják feladatait. A család az a természetes közeg, ahol elkezdődik és lezárul az élet. Itt talál megértésre, szeretetre és törődésre a magatehetetlen, az idős és az élete végéhez közeledő beteg. a családtagok szükségleteiknek megfelelően öltözködnek és táplálkoznak.
Otthonukat együtt, mindenki közreműködésével alakítják ki, és tartják rendben. A család a tanítás és a tanulás színhelye: minden a személyek érlelődésének egy-egy láncszeme. A család tagjainak kulturális szintje különböző lehet, de minden különbözőség a többiek gazdagodására szolgálhat.
A kommunikáció is természetes a családban: mindenki részesedik mindenben, mindenki megosztja a másikkal, amije van.
A családoknak annyira tökéletesen kell betölteniük hivatásukat, hogy életmódjuk révén átadhassák saját értékeiket mindenkinek, s ezáltal példakép lehessenek az emberiség nagy családja számára.”[3]
Ha igaz ez a társadalom egészére, még mennyivel inkább igaz ez a településekre, kiváltképp a kisebbekre, ahol az emberek ismerik egymást, ahogy Csányi Vilmos írja: „Az ember kis, egymásra támaszkodó csoportokban érzi magát igazán jól, tehát olyan lakókörülmények között, amelyek ennek a feltételét megteremtik. Egy kis faluban, amely mondjuk 1500-2000 lakosú, bizonyosan van templom, iskola, orvosi rendelő, vegyesbolt, kocsma, esetleg faluház vagy művelődési otthon. Ezek az intézmények biztosítják, hogy a falu lakói a házukon kívül is találkozzanak, ismeretségeik, szövetségeik, változó összetételű baráti csoportjaik kialakuljanak, testi-lelki bajaikra orvoslást keressenek, szükség esetén támaszuk legyen. Egy ekkora faluban, ha mindez megvan, majdnem mindenki ismeri egymást, legalább látásból vagy hírből, és kialakulnak azok a szorosabb ismeretségek is, amelyek a szemtől-szembe csoportokat jellemzik. Ilyen faluban emberszabású életet lehet élni.”[4] Ezt a jeles tudós a városok számára ajánlja, hogy ha ilyen részekre bontják a népesebb településeket, akkor esélye lesz az emberi kapcsolatok teljesebbé válásának (Vö.! Clarence Arthur Perry: szomszédsági egység).
Hogyan él, élhet egy család? Hogyan hat/hat élete?
Feleségem segítségével sok család tapasztalatait szedtük csokorba egy kis könyvben, amelynek címe: Városbarát család. 2014-ben jelent meg az Új Város Alapítvány – Budapest gondozásában, az Új város folyóirat Családi Zsebkönyvek sorozatában.
A családbarát város – mint idea – sokak által felismert és keresett cél. A VÁTI EUKN (Európai Városi Tudáshálózat) műhelyében Salamin Géza és társai foglalkoztak e témával, s tettek közzé állásfoglalást.[5] A NOE (Nagycsaládosok Országos Egyesülete) évek óta, pontosabban 2005 óta ítél oda Családbarát Önkormányzat Díjat.[6] Az Éva Magazin Európa leginkább családbarát városairól írt.[7]
A „hatás” megértéséhez hagy idézzem az általában csak részlegesen citált közmondást: „A szó elszáll, az írás megmarad, a példa vonz”. Úgy terjed ez, mint a vízbedobott kő körüli koncentrikus hullámok.
A gyermekek érkezése a házaspár tagjai számára is alapvető- emberi kiteljesedésüket, érlelődésüket szolgálja. Tudom, nem ez az egyetlen út ehhez – mi is négy évet vártunk első gyermekünk érkezésére, s több barátunknak sem lehetett gyermeke -, de a legtöbb ember számára mégis ez az út.
A gyermekek nyitottsága, olthatatlan kíváncsisága, előítélet-mentessége sok-sok külső kapcsolatot indukál a szomszédoktól a gyermekintézmények dolgozóiig és a kis barátok családjaiig.
- Kapcsolat a szomszédokkal: Imre bácsiék – emberi érlelődésünk
- A játszótér tágabb körre nyit: A harmadik gyermek vállalása és a játszótér
- Az intézmények tovább tágítják a kört: Mama a kórházban – a többi beteg és az ápolók, orvosok
- Társadalmi felelősségvállalás: A társasház ügyei; kapcsolat az önkormányzattal (a „nehéz” szomszéd),
- Közösen tehetünk többet: Amikor egy utca gondoskodik egy hajléktalanról meg egy önálló életvitelre kevéssé alkalmas felnőttről, búcsúzik az elhunyt cukrásztól (a családok szerepe ezekben),
- Napjaink eszközei: Levelező-háló egy lakótelepen, kapcsolat a művelődési házzal
- Utcabál Szegedtől Pilisszentivánig
- Kerítés a lakótelepen
- Egy kisvárosért – utcafelelősök (előkép akár a székely tízesek, Bárth János)
- Politikai szerepvállalás
Ezek apróságok, kicsi dolgok, de „aki szeretetben van, annak minden nagy, minden munka, minden lépés nagy, széles horizontú”. (Chiara Lubich) Valami ilyesmit fogalmaz meg a környezetvédelem sokat idézett jelszava: „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!” Hisz ezáltal a legkisebb tett is beleillik a nagy egészbe, s az ad jelentőséget és értelmet ennek.
Egy lehetőség
Végezetül, hogy mit tehetünk, József Attilát idézem:
A SZÁMOKRÓL
Tanultátok-e a számokat?
Bizony számok az emberek is,
Mintha sok 1-es volna az irkában.
Hanem ezek maguk számolódnak
És csudálkozik módfölött az irka,
Hogy mindegyik csak magára gondol,
Különb akar lenni a többinél
S oktalanul külön hatványozódik,
Pedig csinálhatja a végtelenségig,
Az 1 ilyformán mindig 1 marad
És nem szoroz az 1 és nem is oszt.
Vegyetek erőt magatokon
És legelőször is
A legegyszerűbb dologhoz lássatok –
Adódjatok össze,
Hogy roppant módon felnövekedvén,
Az Istent is, aki végtelenség,
Valahogyan megközelítsétek.
1924 első fele
Budapest – Alsómocsolád, 2018. március 2.
Körmendy Imre
P.S.
Szüleim a Bp. XI. kerületben éltek, a Szentimre-városban. Ott kerültek kapcsolatba – többek között – Kemény Bercivel (nekünk, gyerekeknek, Berci bácsi). Egyszerűsége, elkötelezettsége példaképpé tette számunkra – még ha ezt csak később ismertük is fel. Édesapánkkal együtt ismerkedtek a rendszer börtöneivel. A rendszerváltás utáni egyik évben (’92-ban) Bercelen nyaraltunk barátainkkal, s ott láttuk őt egy lelkes táborozó, falufelmérő csapattal, s élveztük gyermekeinkkel azt a rendkívüli gazdag estet, amit a faluházban rendeztek, s ahol békességben és örömben volt együtt szlovák és roma, idős és fiatal, tehetséges és kevésbé az.
Nagy öröm számomra, hogy most itt lehetek a róla elnevezett díj ünnepélyes átadásán egy kis faluban, amelyeknek életéért – s az ilyen helyeken élőkért – oly sokat fáradozott.
[1] Vö. Tommaso Sorgi:Costruire il sociale. La persona e i suoi piccoli mondi. Roma, 1991.
[2] Igino Giordani: Famiglia comunità d’amore. Roma, 1994. 15.Igino Giordani: Famiglia comunità d’amore. Roma, 1994. 15.
[3] Chiara Lubich: Közösség a harmadik évezred számára. Az 1993-as Familyfestre küldött üzenet. In: Család a társadalom reménye, Új Város – Budapest, 2002.
[4] Csányi Vilmos: Íme, az ember – A humánetológus szemével. Libri – Budapest, 2015. (326. lap)
[5] Letölthető: www.vati.hu/files/sharedUploads/docs/FVR/fvr_2009_2.pdf
[6] www.noe.hu/hu/portlet/downloads/download?id=251
[7] http://www.evamagazin.hu/42564_europa_10_legcsaladbaratabb_varosa_-_1._resz