Tragikus hírként érte szakmánkat, hogy Balogh Péter István, vagy ahogyan sokan ismerték "Pierre", tájépítész vezető tervező, egyetemi tanár, a MATE Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet Kert- és Szabadtértervezési Tanszék vezetője, az s73 Tájépítész Tervezőiroda társalapítója megrázóan fiatalon, életének 51. évében, 2024.08.10-én elhunyt.
A városi zöldterületek, közterületek kiváló szakemberétől tanára, elődje, és kollégája, Mezősné dr. Szilágyi Kinga professzor asszony soraival búcsúzunk.
Augusztus 10-én hajnalban Pierre végleg elaludt. Hosszan és keményen küzdött az átkozott kór ellen, s eleinte aggódva, utóbb reménykedve hittük, hogy legyőzi. Nem így lett, s az űr, amit maga után hagyott, fájó és felfoghatatlan.
Az nem járja, hogy a tanár búcsúztassa kedves tanítványát, jóban-rosszban kitartó kollégáját, tanártársát. Az nem járja, hogy alkotói, tervezői és oktatói, tanszékvezetői pályája derekán, 51 évesen kell itt hagyja mindazt, akit és amit szeretett, az izgalmas szakmai feladatokat, a csillogó szemű hallgatókat, a megtartó tanszéki közösséget, a nagy számú baráti kört, s nem utolsó sorban a szerető családot. Az nem járja, hogy a minden feladatba, szakmai kihívásba lelkesen beleálló, és minden baráti, közösségi rendezvényen mosolygósan, életvidáman megjelenő ’Pierre’ már csak emlékeinkben létezzen tovább.
Tegnap óta egyre-másra jönnek elő réges-régi emlékek. Péter, a hároméves kisfiú, akit Ormos Ilike annyiszor emlegetett az 1976-os bécsi szakmai gyakorlatunkon; majd 15 év múltán, immár ’Pierre’-ként jelent meg az egyetemen első éves tájépítész hallgatóként, kezében a nagypapa réges-régi kis bőröndjével, mint iskolatáskával. A kertépítészeti tanszéket és képzési programot alapító Ormos Imre unokája, a sugárzóan emberséges és bölcs Ormos Ilike fia ezzel a gesztussal jelezte, hogy a szakterület harmadik generációjaként kezdi meg tanulmányait. Vidám hangadóként és csapatépítőként tűnt ki az első évfolyamos tájépítészek ismerkedési estjén. A Mura-menti kistelepülések zöldfelületi tervezési műhelygyakorlatán az esti tábortűzes bulit Péter dobta fel azzal, hogy az istenháta mögötti kis falu házaiba bekopogtatva szerzett pár üveg borocskát, ami végül inkább rémséges murcinak bizonyult, de a hangulatunkat így is feldobta. Diplomatervével a városi szabadtértervezést jelölte meg fő szakmai iránynak. A Batthyány tér kertépítészeti revitalizációs tervét viszont egy durva lábtörés után rajzolta, s konzulensként a Szüret utcába jártam fel a „nyakig” begipszelt sráchoz, akinek még egy frissen begyűjtött cica is ott dorombolt az ölében.
S jött a PhD, és Péter úgy illeszkedett be a tanszéki közösségbe, mintha hazatalált volna. Igen, hazatalált, tudatosan felvállalva, folytatva az Ormos és Mőcsényi által kijelölt utat. Doktorált, habilitált, szakmai, alkotói közösséget formált és vezetett a tanszéken, majd önálló tájépítészeti műhelyt alapított. Oktatóként, konzulensként, majd tanárként tantárgyi programot fejlesztett, hallgatói gyakorlatokat szervezett és sok-sok csillogó szemű hallgatónak adta át tudását, szakmai hitét. Magától értetődött, hogy tanszékvezetőként őt vontam be az oktatási programok menedzselésébe, s talán ennek is köszönhető, hogy a vezetőváltás minden zökkenő nélkül tudott megtörténni. Péter ugyanazzal a lendülettel vitte tovább a tanszéket, fogta egybe a közösséget, minden struktúra- és vezetőváltás okozta viharok és covid-hullámok közepette, mígnem a lappangó kór be nem robbant. Reméltük, hogy nagy küzdelmek árán, de fel tud épülni. A tanszék levette róla az egyetemi terheket, hogy minden erejét a gyógyulásra, visszaépülésre fordíthassa, de féltő és megtartó közösségként mindig várta, hívta vissza egy-egy órára, prezentációra, műhelyre, baráti összejövetelre.
Hiszem, hogy Péterre is igaz, amit Bartók Béla - állítólag - a kezelőorvosának mondott a kórházi ágyon:
„csak azt sajnálom, hogy teli bőrönddel kell elmennem”. Abban a nagypapától örökölt bőröndben minden bizonnyal még sok szép kincs, terv, gondolat rejtőzik.
Kedves Péter, szeretnivaló, sugárzó személyed nélkül szegényebbek lettünk ugyan, de fájó hiányod talán enyhülhet majd, ha a bőröndben rejlő kincseket átszövő humánumodat, szakmai hitedet és közösségépítő erődet útmutatásnak vesszük a tájépítész iskola, szakma és mindannyiunk élhető jövője érdekében.
A nekrológot kollégája Mezősné dr. Szilágyi Kinga készítette.
Comments