Keresés



2018.11.16. MUT Tisztújító Közgyűlés
A Magyar Urbanisztikai Társaság 2018. november 16-án tisztújító közgyűlést tart.

Gyászhír - Elhunyt Miklóssy Endre


2018. január 19-én hajnalban hosszú betegség után meghalt Miklóssy Endre építész, író, nyugalmazott köztisztviselő, a Szent István Egyetem Tájépítészeti Karának óraadó oktatója, a Magyar Írószövetség, a Magyar Urbanisztikai Társaság, a Hamvas Béla Kör tagja. Házas ember, két nagykorú fiúgyermek édesapja. 




Miklóssy Endre 1942-2018

Halotti beszéd

A hivatalos jelentés: 2018. január 19-én hajnalban hosszú betegség után meghalt Miklóssy Endre építész, író, nyugalmazott köztisztviselő, a Szent István Egyetem Tájépítészeti Karának óraadó oktatója, a Magyar Írószövetség, a Magyar Urbanisztikai Társaság, a Hamvas Béla Kör tagja. Házas ember, két nagykorú fiúgyermek édesapja.

 

Nehéz kifejezni és megjeleníteni mindazt, amit e közlés az adatokon túl valójában jelent: a megrendítő hiányt. Elment a nagy bozótharcos, vagy, ahogy egy közös barátunk nevezte a hír hallatán: „az igazság preposztmodern harcosa”. Mert a mai világunkban magányos harcos volt ő akkor is, amikor a Várostervező Intézetben vagy az Építésügy felügyeletét gyakorló, változó nevű minisztériumokban dolgozott, de még nyugdíjas éveiben is, amikor az egyetemen diákoknak adta át szakmai tudását. Sokan hallhatták szellemes, sziporkázó előadásait, csodálták vagy épen megszállottnak tartották, de keveseknek sikerült párbeszédbe kerülni vele, mert hatalmas memóriája, rendkívüli szintetizáló képessége elemelte, de néha el is szigetelte környezetétől. Bensőséges párbeszédet a talán legfontosabb könyvében a „Túl a tornyon, melyet porbúl rakott a szél”című könyvében az általa „tanítók nemzedékének” nevezett XX. sz.-i magyar gondolkodókkal, s az ő általuk megidézett éltető gondolatokkal folytatott. Ez adott irányt szerteágazó témákkal foglalkozó írásainak, és tette őt az örök tanítások egyik legjelentősebb mai közvetítőjévé.

Pályakezdő éveire rányomta bélyegét a klerikálisnak tartott családi származásból eredő hátrányok sora. Édesapja evangélikus lelkész volt, őt magát - egy a kommunista időszak választásaira vonatkozó ártatlan politikai megjegyzése miatt - kicsapták a középiskolából, s így nem is álmodhatott arról, hogy a hozzá leginkább illő bölcsész szakok egyikére fölvegyék. Mint „osztályidegen” csak az egyik legsemlegesebb műszaki területre nyert felvételt, s így lett épületgépész, s mint ilyen az állami tulajdonú lakásokat kezelő IKV dolgozója. Innen felvételizett az Építészmérnöki Karra, s végezte azt el 1973-ban. Így közeledett valódi területéhez, a humán tudományokhoz és a művészetekhez. Már egyetemi évei alatt felfigyeltek egy Le Corbusier ronchampi kápolnájáról írt tanulmányára, amely később első esszékötetébe, az 1995-ben megjelent „Küszöbök” címűbe be is került. Ettől kezdve folyamatosan írt feldolgozó esszéket a legkülönbözőbb témakörökben, így pl. Hieronymus Bosch festészetéről, Tandori Dezső költészetéről, Ingmar Bergmann Trilógiájáról.

1975-ben a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet Regionális Tervezési Irodájára került, ahol több területrendezési terv felelős tervezője volt. Itteni tapasztalatait összegezte később megírt, a regionális tervezést tárgyaló tankönyvében.  Nem csak a tervezési szakmát, de a magyar vidék társadalmát is megismerhette, s az amúgy is meglévő szociális érzékenysége tovább növekedett. A VÁTI-ban töltött évek során az ottani – korát megelőző – politikai erjedés egyik fontos szereplője volt, és kevesen tudták róla, hogy időközben 1981-85-ig a „Beszélő” c. szamizdat folyóirat fő terjesztője lett.

Nem csak politikai síkon volt részese a rendszerváltást elősegítő erjedésnek. Szintén 1981 és 1985 között a „Lélegzet” nevű hangos (mert nem elsősorban nyomtatott formában megjelenő) irodalmi folyóirat egyik szerzője, majd szerkesztője. Ez a folyóirat élő jellegéből következően ki tudta kerülni a cenzúrát. Ennek keretében több előadást tartott – többek között – Ottlik Gézáról és Hamvas Béláról. Szellemi táplálkozását elősegítette az akkoriban hosszú évekig tartó „Szombati beszélgetések” sora, ahol szellemi társaival Hamvas Béla, Tábor Béla és Szabó Lajos gondolati örökségének feldolgozásában vett részt. Ezek a beszélgetések a rendszer által megbénított szellemi környezet újraélesztői voltak.

A rendszerváltás szele Miklóssyt is rövid ideig a politikai élet közelébe sodorta. Egy ideig tagja volt az MDF tanácsadó testületei egyikének. A 90-es évek elejétől az építésügyet és a területrendezést felügyelő szakmai minisztériumok változó nevű sorában először főosztályvezető, majd társadalmi érzékenységének megfelelően cigányügyi referens lett. Itt dolgozott egészen 2002-ben bekövetkezett nyugdíjba vonulásáig. Jóval később, rövid ideig a kérész életű öko-párt, az Élőlánc tagja, sőt képviselőjelöltje is lett.

2003-tól óraadó tanárként részt vett a Szt. István Egyetem Tájépítészeti Karán indult újszerű – mert önálló, öt éves – településmérnök képzésében. Az új szakon a regionális tervezés és a területi folyamatok értékelésével kapcsolatos tárgyak felelős oktatója volt.  Kritikai szellemiségét a hallgatók több évfolyama ismerhette meg.

Korábban is, de nyugdíjas éveiben fokozódó intenzitással végezte –szakmája mellett – szellemi, írói, gondolkodói tevékenységét. Már 2001-ben megjelent a fentiekben említett, a XX. század legjelentősebb, de jórészt elhallgatott gondolkodóiról szóló – talán legnagyobb jelentőségű – könyve. Ebben a könyvében az általa „tanítók nemzedékének” nevezett, európai jelentőségű, de ott, sőt idehaza sem felismert gondolkodók mondanivalóját kísérli meg a mai nemzedékeknek közvetíteni. Ezen tanítók sora és összefoglaló jellemzése – őt idézve – a következő: „Hamvas Béla az egyetemes Hagyomány felé tájékozódik, ezt tanulja és tanítja, ebből kiindulva értelmezi korunkat és keresi a hiteles élet lehetőségét, Szabó Lajos a Rend hierarchiáját kutatja, és találja meg alapjait az Egyházban, ami nem egyéb, mint „az alkotók idő-fölötti szövetsége a Kinyilatkoztatás jegyében”. Várkonyi Nándor fölfedezi a Paradicsomot, az „átkozott történelemnek” és a mi lelkünk mélységeiben. Karácsony Sándor Ázsia lelkét fedezi fel mibennünk, vele együtt Krisztus urunk parancsát a testvériségre. Fülep Lajos pedig felállítja számunkra a mércét, az ókori görög nép unikális szellemi teljesítményében.”

E gondolkodók munkásságának feldolgozása Miklóssy szemében nem pusztán emlékezés, vagy „siránkozás”, hogy mi is lehetett volna, hanem „cselekvési program”. E programban az ő szerepe óriási, mert közvetítő. A cselekvés itt kimondottan nem a szertelen nyüzsgést, hanem a szellemből meghatározott tettet jelenti.  Már a könyv címében „Túl a tornyon, melyet porbul rakott a szél” (idézet Arany János Toldijából) megjelenik a szél, a szellem sodrása és szinte láthatatlanul a harcos csapat, a Ksatrija (a hindu harcos kaszt mintájára) a magyar lelkület, amelynek méltó örököse Miklóssy, s akit ezért nevezhetünk harcosnak, aki a szó fegyverével ébresztve küzd. Miklóssy a Hamvas Béla „Öt géniusz” c. művében bemutatott lelkületek közül bizonyosan a legeredetibb módon magyar, az alföldi géniusz gyermeke volt. A magyarság az ő számára nem - ahogy az általa interpretált Karácsony Sándor számára sem - faji vonatkozású, hanem lelkület, amely sajátos észjárás, ahogy idézi is mesterét: „Az eszünk járása is egyenesebb, mint az övéké. Hadd látom. Értem. Rendben van. De csak akkor van rendben, ha értem, és csak akkor értem, ha látom: beláttam, átláttam az egészet… De vaktában nem hiszek el semmit senkinek. Inkább ráhagyom…”

A legutóbbi években folytatja esszéírói munkásságát, kibontja és gazdagítja, a korábban említett meghatározó könyvében is már szereplő és új témáit. 2009-ben jelenik meg „A másik ember keresése” c. kötete, amelyben a Karácsony Sándor által felvetett társas lélek gondolatot elemzi tovább ráirányítva a személy központú filozófiák magyar képviselőire a figyelmet, de szóba kerül a Várkonyi életmű és Petri György költészete is.  2017-ben jelennek meg az utolsó évek esszéit tartalmazó kötetei, a „Vízöntő - vagy amit akartok” című, ahol a nagy tanító nemzedék tagjai közül Fülep Lajosról és Karácsony Sándorról szóló esszék mellett, egy Freidrich Nietzsche olvasat bemutatása is történik. Szintén a legutóbbi évek termése az „Évezredek között” c. esszékötet, amelyben a lezárult XX. sz. és a megkezdődött XXI. sz. határán felmerülő sorskérdések fogalmazódnak meg.

Betegsége alatt is fáradhatatlanul elemzi a sorsunkat is meghatározó világfolyamatokat, szellemi örökségünk meghatározó vonulatait, s sorolja az ebből következő tennivalókat. Utolsó évében is – már nagybetegen – előadást tart Weöres Sándor költészetéről vagy éppen a művészet és a piac összefüggéseiről.

Miklóssyt hatalmas olvasottsága, félelmetesen jó memóriája és a kettőt kombináló szintetizáló képessége emeli ki kortársai közül. Emlékezete kiterjedt nemcsak olvasmányaira, hanem olyan látszólag mellékes eseményekre, mint az olimpiák nehézsúlyú bokszbajnokainak névsora, a diákkorában kötelezően énekelt Sztálin kantáta szövege, vagy kedvelt kártyajátékában, a tarokk játszmában már kijátszott tarokk kártyák száma. Beszélgetéseiben, a gyakorlatban is alkalmazza a Karácsony Sándor-i gondolatot, a magyar gondolkodás anekdotikus, konkrét és példázatos jellegéről. Az egyes témákhoz való hozzászólásait szereti konkrét példákkal, vonatkozó történetekkel gazdagítani. Szikár alakja, fiatalosan lobogó tekintete, kritikus szelleme ébresztő marad számunkra távollétében is. Legfontosabb üzenete a manipulációk áradatából való felébredés és a szellemi éberségből származó nyugodt cselekvés fontossága ma érvényesebb, mint valaha. Ifjúkorában többen szerették volna, hogy folytassa a családi hagyományt és legyen lelkész. Hivatalosan nem lett az, de talán ennél több is lett: útmutató sokak számára. 


 

Budapest, 2018. január 21-22.                    Schneller István
 

 

 


Hozzászólások:
Oldalanként
A hozzászólás csak adminisztrátori jóváhagyás után jelenik meg!
Név:
Email-cím:
Hozzászólás: