2018.12.14. 16:30

MUT Karácsonyi Ünnepség

Helyszín: MUT Székház (1094 Budapest, Liliom u. 48.)
Részletek »

„Kevesebb esztétikát, több etikát”



Hatalmasok vagyunk és gazdagok? Vagy csupán a kivagyiság és a közpénzekkel való nagyvonalúság (netán felelőtlenség?) dolgozik bennünk, köztünk? Az erőfitogtatás éppen a személyiségzavar, az önértékelés problémájának következménye. Körmendy Imre írása az etikus építészeti magatartásról. 

Elnökünk, Körmendy Imre legújabb cikke az epiteszforum.hu-n az építészet és az esztétika kapcsolatáról.




Massimiliano Fuskas nem véletlenül választotta a 2000. évi Velencei Építészeti Biennále mottójául e szavakat, ami megütközést kelthetett (és keltett is) sok építészben.1 Schneller István, amikor a városépítész (urbanista) legfőbb jellemzőit sorolja – mások véleményére építve – állítja, hogy első az etikai kiválóság, aztán az átfogó műveltség és csupán harmadik a mesterségbeli tudás (ami persze nem jelenti azt, hogy kevéssé lenne fontos, hisz ez is egy dobogós helyezés). Borvendég Béla hosszú éveken keresztül figyelmeztette társait, az építészeket, hogy másként kellene művelniük a szakmát, hogy ne veszítsék el a (maradék) renoméjukat, társadalmi elfogadottságukat.2 A Magyar Építőművészek Szövetségének közgyűlésén sok fiatal (és régebben ifjú) várta az ő hozzászólásait, remekműveit, amelyekről így emlékezik a pályatárs: "…nem tudtuk, inkább csak éreztük igazságának súlyát és tévedhetetlenségét."3

Nem gondolom, hogy azzal a "tévedhetetlenséggel" szólhatok, mint Borvendég Béni, de hiányában úgy érzem, nem maradhatok néma, nem hallgathatok.

Az értetlen laikus tömeg erőst meglepődött azon, hogy az úszó világbajnokságra épült Duna parti uszoda egyáltalán nem hasonlít a korábban bemutatott, ország-világ előtt meglengetett változathoz. Jött a magyarázat, hogy az első vázlatok, azok ilyenek, meg olyanok – a lényeg, hogy nem kell komolyan venni azokat. Felmerül a kérdés, akkor mik ezek? "Demóváltozatok" a "beetetéshez"? Vagy csak az alkotó/k erőfitogtatása/i, hogy ilyet is tudok, tudunk?

 

Duna Aréna - építész: Ferencz Marcell - fotó: Majoros Mátéa teljes galéria megtekintéséhez kattintson a képre

 



 

Mit gondoljunk azokról az építészekről és neves bíráló bizottsági tagokról, akik lerajzolták, illetve a legjobbnak minősítették a Városligetbe tervezett múzeumokat a nemzetközi tervpályázatokon? Például a Magyar Zene Házának álmodott japán luggatott palacsintát meg a többszintes kínai/japán pagodát – Nemzeti Galériának.

A csak a világűrből, illetve sétarepülőből látható "emblematikus", 9000 négyzetméteres tetőnek, ami alatt két hangversenyterem, meg némi kiszolgáló helyiség lötyögött, a többi része viszont teljesen feleslegesen letakart, beárnyékolt több ezer négyzetméter parkterületet, a "növekvő" zöldfelületet, mi értelme van? Mi értelme ennek – a pénzkidobáson túl? Nem élünk a trópusokon vagy forró sivatagos környezetben, ahol árnyék nélkül nem lehet létezni. Nem jutott el a szakma kiválóságaihoz Jan Gehl figyelmeztetése, amit a várostervezéssel kapcsolatban mondott, s amit Brazília-szindrómának nevez könyvében, az Élhető városokban, s ami – megítélésem szerint az építészetre éppúgy áll, azaz, hogy ne repülőről tervezzünk, hanem az emberek nézőpontjából (magasságából), s ne óriási, légből-kapott elvek vezessék gondolatainkat és kezünket, hanem az emberek érzékelésének, jól-létének szempontjai?4

 

Magyar Zene Háza - építész: Sou Fujimotoa teljes galéria megtekintéséhez kattintson a képre

 

 

 

Új Nemzeti Galéria - építész: SANAAa teljes galéria megtekintéséhez kattintson a képre

 

 

 

Mit fejez ki a Magyar Nemzeti Galéria esetében a pagoda jelleg? Hogy őseink keletről jöttek a Kárpát-medencébe? Értem én, hogy nincs magyar stílus, mert a jurtákból és a kis – talán a Kaukázus környékén megismert és megkedvelt – templomokból nem vezethető le ősi nemzeti építészet. S ezért egy évezrede a magyar építészet európai építészet hazai ízekkel, "szép magyar akcentussal"5. Milyen üzenet rólunk a világ számára, hogy nemzeti kincseinket "idegen" köntösbe bújtatjuk? Az önfeladás ennyire nyerő lenne? Nem tűnt fel sem a pályázó építészeknek, sem a neves bírálóknak, hogy egy-két kivételtől eltekintve korunk múzeumépítészete az egyszerű formákat preferálja? Az sem ütött szeget semelyikük fejébe, hogy a leginkább ettől eltérő múzeum, a bilbaói Guggenheim Múzeum – Frank Gehry alkotása – csődbe vagy csődközeli helyzetbe sodorta az alapítványt, amint azt Deyan SudjicÉpület-komplexus c. könyvében bemutatta?6Ennek beszédes címkiegészítése: "Ahogy a hatalmasok és gazdagok építkeznek".

 

Guggenheim Múzeum, Bilbao - építész: Frank Gehry - fotó: Wikipédiaa teljes galéria megtekintéséhez kattintson a képre

 



 

Kérdezem: hatalmasok vagyunk és gazdagok? Vagy csupán a kivagyiság és a közpénzekkel való nagyvonalúság (netán felelőtlenség?) dolgozik bennünk, köztünk? Az egyszerű forma nem véletlenül aratott az elmúlt évtizedekben nagy sikert, hiszen az biztosít a belbecsnek, a változó kiállításoknak (és az állandóaknak is) jól berendezhető, szabadabban szervezhető keretet. S az sem mellékes körülmény, amelyre Jelenits István és Meggyesi Tamás hívta fel a figyelmet Makovecz Imrepiliscsabai Stephaneumjáról írt kritikájukban, hogy nem az épületnek kell uralkodnia, dominálnia, hanem a benne lévő szellemi értékeknek (ott éppen az oktatásnak, a kutatásnak és az igazság keresésének).7

Talán egy múzeum van, amelynek „megbocsátható” az extra és igen jellegzetes forma: a berlini Zsidó Múzeum, Daniel Libeskind alkotása. De ez a „múzeum” leginkább azt az űrt, azt a drámai zavart fejezi ki – több ismertető és kritika szerint -, ami az európai s azon belül a német zsidóság hiánya a mai társadalomban. Ám ez egyszeri és megismételhetetlen, azaz nem lehet mércéje sem egyetlen más épületnek. Témánkhoz nem remélt „adalék” a világhálón olvasható kitétel, a pályázati terv makettjét bemutató fénykép mellett olvasható szöveg: „A pályázati modell kifelé dőlő falairól a kivitelezés folyamán technikai okokból le kellett mondani - ezek ma függőlegesek.”8 A német felkészültséget és technikát ismerve bárki kételkedhet abban, hogy a „technikai okok” nem egyszerűen pénzügyi gondokat (megtakarítást) takarnak?9 Ha nekik ez fontos, nekünk nem kellene, hogy az legyen?

 

Zsidó Múzeum, Berlin - építész: Daniel Libeskind - fotó: Wikipédiaa teljes galéria megtekintéséhez kattintson a képre

 



 

Mit gondolnak az építészek felelősségéről azok, akik nevüket adták ezekhez az értelmetlen és igen drága épületek kiválasztásához?

De ne feledkezzünk meg más csemegékről sem. Például a Közlekedési Múzeum épületéről, amiről csak több évi tervezés és az építkezés megkezdése után „derült ki”, hogy az 1896-os eseményekre épült „mutatványos épület”10 (papírmasé cicomákkal, 65 méter magasra törő, értelmetlen kupolával) nem alkalmas egy mai igényeket kielégítő műszaki és közlekedési múzeum befogadására, hogy egyszerűen nem férnek el benne a múzeum hányatott sorsú értékei, jelentős vasúti és egyéb gépei, eszközei.

 

Közlekedési Múzeum - építész: Paulinyi Gergely, Reith András (Mérték Stúdió)a teljes galéria megtekintéséhez kattintson a képre

 



 

Az építészet közelmúltjából ismertek szerte a világról olyan alkotások, amelyek lényegesen túllépték a pénzügyi kereteket: Münchenben az olimpiai létesítmények a nagy, épületeket összekötő tetővel (1972), Sidney-ben az operaház épülete, amelynek „vitorlái”, tetőzete – ha hinni lehet a híreknek – a tizennégyszeresébe került a tervezett költségeknek (s építése egy évtizedet késett, ’63 helyett ’73-ban lett kész). A ’70-es években – a költségek jelentős túllépésének hírére – a pályázaton nem nyert tervezők perelték a zsűrit, hogy ennyiért ők is látványosabbat tudtak volna alkotni. De nem nyerték meg a pert (ha jól tudom). Az ausztráliai operaház tervezőjét csak a biztosítás mentette meg az adósok börtönétől. A tervező, Jørn Utzon 1966-ban "műszaki, politikai és pénzügyi problémák miatt visszavonult."11 Aki azt állítja, hogy Ausztráliának megérte az építkezés, hiszen – azóta - emblémájává vált az épület, gondoljon bele: a kontinensnyi ország minden jelentős városában állhatna ma egy-egy operaház vagy színház abból a pénzből. S hány ezren művelődhetnének és dolgozhatnának ezekben az intézményekben évtizedek óta, gazdagodva és gazdagítva hazájukat.

Mostanra mintha változna a helyzet.

 

Sydney-i Operaház - építész: Jørn Utzon - fotó: Wikipédiaa teljes galéria megtekintéséhez kattintson a képre

 

 


A legutóbbi hír a Metszetben jelent meg (2017 őszén), a Foster Irodapervesztéséről a kétszeresébe került szállodaberuházás ügyében.

Annak idején, amikor a Városépítési Tanszéken voltam ösztöndíjas (1980-82), s végre hozzájutottam sok szakirodalom tanulmányozásához, igen meglepett a német (akkor nyugat-német) folyóirat, az állami és önkormányzati beruházásokra kiírt pályázatok eredményét ismertető Architektur + Wettbewerbe tanúsága szerint az építészek csak egy kivitelező céggel együtt pályázhattak (amelyek felelősséget vállaltak, hogy a kiírásban szereplő összegért és határidőre a beruházás megvalósulhat). Akkor, ismerve a magyar kivitelező ipar sajátosságait, ez olyannak tűnt, ami megöli a remek ötleteket és az építészeti szabadságot erősen korlátozza. Ma, látva, ami körülöttünk zajlik, egyre inkább megértem ennek jelentőségét, sőt szükségességét. Természetesen vannak különbségek: azok a pályázatok iskolákról, városi könyvtárakról szóltak, s nem „ikonikus” épületekről, soha nem látott „csodákról”.

Sokan vannak, akik azzal érvelnek, hogy ezek az épületek jelképeivé váltak a városoknak és az országoknak, s így értelme volt a nagy álmoknak. Erős kétségeim vannak ezzel az érvvel kapcsolatban, mert néhány véletlenszerű esetből nem szabad általánosítható következtetést levonni. S azt is hozzátenném, hogy a fentebb említett esetekben azt az eredetiséget és a helyre utaló „szellemet” sem látom a városligeti tervekben meg a Kopaszi - gát környékén, mint ami Sidney-ben, a tengerparton, a kikötők világát megidéző tető kelt az emberben.

Az ország egykori, első országos főépítésze lelkes írással próbálja dicsérni a Lágymányosi öböl szomszédságába tervezett 120 méter magas irodaházat (és általánosságban is bátorít ilyenek építésére).12 Cikkében a párizsi Eiffel toronyra hivatkozik, arra, hogy a kortársak milyen értetlenséggel fogadták, s később mégis a város jelképévé vált. Felettébb érdekes, hogy még véletlenül sem a Montparnasse-toronyra (1969-72) hivatkozik (ami pedig sokkal jobban összevethető a Lágymányosra elképzelt álló „gyufaskatulyával”13), ami oly mértékben kiverte a biztosítékot a város lakóinál, hogy azt követően hosszú évekig nem épült másik a francia fővárosban. A híres – hírhedt La Défense - negyed évtizedekkel később sem Párizs közigazgatási területén épült fel, hanem azon kívül. Feltehetően a politikusok és a projectben érdekeltek tudván tudták, hogy nem szabad ingerelniük a város polgárait. Az Eiffel-torony jellegzetes alakjával és nem egy magáncéghez, hanem a városhoz kötöttségével szöges ellentéte a sorozatban gyártott magas épületeknek.

 

BudaPart - építész: Anders Lonkaa teljes galéria megtekintéséhez kattintson a képre

 



 

 

Tour Montparnasse - építész: A Jean Saubot, Eugène Beaudouin, Urbain Cassan és Louis de Hoÿm de Marien - fotó: Wikipédiaa teljes galéria megtekintéséhez kattintson a képre

 



 

Sok építész és várostervező vallja, hogy a megrendelő tudja, hogy mit csinál, s a tervezőnek nem kell ezzel foglalkoznia, hanem csupán a legjobb és legszebb formát kell megtalálnia annak megvalósításához. Egy dolgot azonban nem szabad elfelejteniük: a politikusok és a pénz emberei nem az igazi megbízók, hiszen a városok nem nekik épülnek, hanem a társadalomnak. Ők már rég az örök vadászmezőkön lesznek, amikor építményeik még mindig rútítják településeinket. 23 évig egy öreg állólámpás autóval jártam az utakat. Az autószerelők mondták: akkor még autókat gyártottak, ma profitot termelnek a gyárak (utalva az újabb típusok kevéssé időállóságára, gyakori problémáira).

Az írástudók felelőssége éppen abban áll, hogy ne szolgai módon, pláne ne nagyravágyásukra apellálva teljesítsék a feladatokat, hanem a közjavak iránti figyelemmel és az ehhez szükséges megalapozott tudással. Tapasztalatom és a tudomány szerint az erőfitogtatás éppen a személyiségzavar, az önértékelés problémájának következménye. Egy erős és önmagában bízó nemzetnek, országnak nincs szüksége, hogy rendre „Közép-Európa legmagasabb, legszélesebb, leghosszabb völgyhídját” (Kőröshegy), a „Világ leghosszabb kosárfül alakú hídszerkezetét” (Pentele-híd Dunaújvárosnál, ami „Magyarország egyik legdrágább hídja”), stb. építse meg, vagy éppen óriásplakátokon hirdesse magáról, hogy „erős és független állam.”

A feladatok adják magukat, nem érdemes sem elébe szaladni, sem lemaradni arról. Sokszor az építészek és mérnökök maguknak nehezítik a feladatot (extra és ezzel összefüggésben drága megoldásokkal), többnek akarnak látszani maguk is, mint amik. Egy épületnek és egy mérnöki létesítménynek egyszerűen annak kell megfelelnie, amire készült. Természetesen nem a silány, „éppen-hogy” megoldások mellett szólok, hanem a feladatot jól megoldó, de sallangmentes megoldásokért. Egy épület ne játsszon fényjátékot, ne villogjon éjszaka, ne akarjon természetes dombvonulatot formálni (hisz pl. Budapesten tucatszám magasodnak a dombok és a hegyek). Legyenek egyszerűen (nem funkcionalista, hanem) jól funkcionáló, tartós és szemet gyönyörködtető, harmonikus épületek, házak, otthonok.

Az etikus magatartás azt is megköveteli, hogy olyan anyagokat és szerkezeteket használjunk, amelyek megfelelnek a célnak. Ne olyan mediterrán mészkővel burkoljuk az úttestet, amelyikről csak a szállító állítja, hogy fagyálló és kellően teherbíró, ne lézerrel érdesített kővel burkoljunk közterületet, mert a csapadék és a fagy semmibe veszi az ilyen extra, „finomkodó” megoldásokat, ne a belsőben alkalmazott kerámialapokkal burkoljuk a járda egy részét (hogy a kinn és a benn összekapcsolódjon), mert a lakosok nem felkészültek a korcsolya nélküli dupla Lutzokra. Általában fogadjuk meg Borges tanácsát, ne fogadjuk el azt jónak, amiről a gyártó állítja ezt (ő egy „képzelt világról” írja ezt a valóságot átjáró naivságot).14Ne légből-kapott elveknek akarjuk megfeleltetni épületeinket és épületegyütteseinket, mint pl. a „transzparens építészet”, ami alapján sorra épülnek az üvegfalú irodák, s az ott dolgozók kemény erőfeszítésekkel tudják csak árnyékolni a helyiségeket, hogy lássák a monitorokat, a képernyőket. Ne kísérletezzünk az emberekkel, az őket szolgáló épületekkel! Az orvostudomány már eljutott oda, hogy a gyógyszereket nem embereken kezdik el kipróbálni. Javaslom ezt megfontolni az építészeknek, mérnököknek és a beruházóknak, politikusoknak egyaránt.

Befejezésként csak megismételni tudom a bevezető gondolatot: „Kevesebb esztétikát, több etikát!”

Körmendy Imre
Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke


Forrás: http://epiteszforum.hu/kevesebb-esztetikat-tobb-etikat